Szórakozás

A szakértői vélemény Damu Rolandot igazolta

A színész ügyvédje szerint semmilyen bizonyítékot nem találtak arra vonatkozóan, hogy Damu valóban megerőszakolta egykori kedvesét.

A napokban zárta le a nyomozást a rendőrség Damu Roland ügyében. A Jóban Rosszban exrosszfiúja ellen volt barátnője, Palácsik Tímea tett feljelentést, miután állítása szerint Damu megverte és megerőszakolta őt még novemberben egy angyalföldi lakásban.

A 36 éves színészt azóta szinte az összes munkahelyéről kirúgták, a sorozatból is távoznia kellett, és szinkronizálni sem hívják már. Damu mindvégig állította, hogy Tímea nem mond igazat, csupán így akar bosszút állni rajta. A most elkészült szakértői vélemények a színész igazát erősítik. A nyomozati anyagban ugyanis az áll, hogy a 28 éves lány nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket. Tímea arcán bőrpírt, nyakán pedig kisebb sérülést találtak, és a bokája is megrándult, de ezek a sérülések Damu állítása szerint dulakodás közben keletkeztek.

A színész ügyvédje, dr. Szigethy György elmondta, a szakértői vélemény azt is bizonyítja, hogy Damu nem volt ittas azon a bizonyos estén, és annak sem volt nyoma, hogy megerőszakolta volna egykori barátnőjét.

Az iratokat vádemelési javaslattal továbbküldték az ügyészségnek.

AJÁNLOTT LINK:

Végre kiderült az igazság! Damu nem erőszakolta meg volt barátnőjét (SZTARINFO.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik