Egy friss tanulmányban három új kövületet mutatnak be, a fosszíliákat az indonéziai Flores szigetén található Mata Mengében fedezték fel – írja az IFLScience. A leletek arról árulkodnak, hogy a floresi ember (Homo floresiensis), azaz népszerű nevén hobbit, a Homo erectus leszármazottja volt, és viszonylag hamar kisméretűvé vált a régióba való megérkezése után.
A floresi embert 2003-ban fedezték fel a Liang Bua-barlangban, a korábban ismeretlen faj meglepte a szakembereket. A kutatók úgy vélik, hogy a modern emberek egy időben a floresi emberekkel együtt élhettek a szigeten, és hozzájárultak eltűnésükhöz. Kis méretük miatt – nagyjából 110 centiméter magasra nőttek meg – a floresi embereket hobbitoknak is szokták nevezni, utalva A Gyűrűk Ura lényeire.
Az, hogy a floresi emberek hol helyezkedtek el az emberi családfán, vitatott. A legvalószínűbb magyarázat, hogy a Homo erectustól eredeztethetőek, amely korábban jelen volt Indonézia térségében. A kis méret hátterében feltételezhetően a szigeti életmód áll, számos élőlény esetében ismert, hogy a korlátozott környezetben az evolúció a kisebb méretnek kedvez.
A Liang Bua-i hobbitok egyes vonásai ugyanakkor eltértek a Homo erectusétól, és látszólag közelebb álltak az olyan ősibb fajokhoz, mint amilyen a Homo habilis. 2014-ben aztán Mata Mengénél is találtak maradványokat, a közelmúltban pedig Dr. Gerrit van den Bergh, a Wollongongi Egyetem munkatársa és kollégái három újabb leletre bukkant.
A 2014-ben felfedezett maradványok nem a legalkalmasabbak a testméret felmérésére, a három újabb lelet, köztük egy felkarcsont, azonban megfelelt a vizsgálatra. A maradványok kifejezetten aprók, Adam Brumm, a Griffith Egyetem szakembere szerint a felkarcsont egyenesen a legkisebb felnőtt felkarcsont, amelyet a fosszilis homininák körében valaha találtak.
Van den Bergh szerint eleinte azt hitték, a lelet egy gyermektől származik, a kövület 9-16 százalékkal rövidebb és vékonyabb, mint a Liang Bua-i hobbité. Úgy tűnik, a floresi ember megérkezésekor még kisebb volt, mint több százezer évvel később.
A másik két maradvány két fog, ezek pedig további bizonyítékot szolgáltatnak a Homo erectusszal való rokonságra. Van den Bergh kiemelte, azt nem tudni, hogy a Liang Buából származó koponya- és csontvázszerkezetek miért mutatnak a Homo habilishez hasonló vonásokat, talán a hobbitok alkalmazkodtak a helyi körülményekhez, és emiatt változtak meg.
A csapat most úgy véli, hogy a Homo erectus 1,0-1,27 millió évvel ezelőtt érkezett meg a szigetre, ahol aztán 700 ezer évvel ezelőttre drámaian összezsugorodott termete. Hogy miként jutott el a faj Floresre, az továbbra sem tisztázott.