Sport

Vadnai Jonatán történelmet írt, elverte a szerbeket a pólóválogatott – ez történt hétfőn az olimpián

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Magyar szempontból a szokásosnál kevesebb eseményt hozott a párizsi olimpia hétfői programja, de azért így sem unatkoztunk!

  • Férfi vízilabdában a továbbjutás kivívása után presztízscsata várt a magyarokra, de Szerbia csak fél mérkőzésen át volt igazán ellenfél. A 17-13-as győzelem azt jelenti, hogy Magyarország harmadikként lépett tovább a csoportkörből.
  • A vitorlázóknál Érdi Máriának (ILCA6) nincs esélye bejutni a legjobb tíz közé, mert deréksérülés hátráltatja, ennek ellenére a nap első futamát megnyerte. A második futama azonban félbeszakadt szélcsend miatt, majd végleg törlődött is, így Érdi a 14. helyen zárta az olimpiát.
  • A férfiaknál az Eb-ezüstérmes Vadnai Jonatán hatodik helyen állt összesítésben (ILCA 7) és ott is maradt, mivel az időjárás már nem tette lehetővé a futamot. Ennek köszönhetően az első kilenc futam eredményével, hatodik helyen került az éremfutamba, amely önmagában is minden idők legjobb magyar helyezése
  • Az atlétikában a rúdugró Klekner Hanga nem jutott tovább a selejtezőből, miután 440 centivel zárt. Molnár Attila a 400 méter reményfutamában a saját futamának a harmadik helyen végzett 45.45-tel, és kiesett. Takács Boglárka ugyan javított vasárnapi idején és vigaszági futamában második lett, ám így sem jutott elődöntőbe női 200 méteren.
  • És bár nem magyar siker, de említésre méltó, hogy az atlétikai program igazi csemegével zárult, Armand Duplantis zsinórban kilencedik alkalommal (!) döntötte meg saját világcsúcsát.

A versenynap hírfolyamát itt lehet visszanézni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik