Belföld

Úgy megégett egy fesztiválozó Ozorán, hogy belehalt a sérüléseibe

Tábortűztől szenvedett súlyos égési sérüléseket egy külföldi látogató az Ozora Fesztiválon – írta a Telex, azt követően, hogy értesüléseit a rendőrség is megerősítette. A fesztiválozót kórházba szállították, ám az életét nem tudták megmenteni.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint bűncselekmény nem merült fel.

A Telex emlékeztet, hogy tavaly is meghalt egy résztvevő a fesztiválon, akkor egy 34 éves belga nő holttestét találták meg.

Cikkünk megjelenése után az Ozora Fesztivál szervezői levélben válaszoltak a Telex megkeresésére és azt írták, egy Szingapúrból érkezett vendég kísérelt meg öngyilkosságot a tűzbe ugrással, és mentését perceken belül megkezdték a biztonsági és mentőegységek.

Hozzátették: „Napokig küzdöttek az életéért az orvosok, de sajnos nem tudták megmenteni. A tűz körül 2 méteres vaskerítés van, azon képtelenség véletlenül beesni, de még bemászni is szinte lehetetlen.” A válaszból kiderült az is, hogy tíz évvel ezelőtt egy másik fesztiválozó is szándékosan ugrott be a tűzbe, de az ő életét akkor sikerült megmenteni. Utána emeltek kerítést a tábortűz körül.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik