Szórakozás

Fluor Tomi nem tudta elénekelni a saját dalát

A tinibálvány nem volt felkészülve legújabb szerzeménye hatalmas sikerére.

Nincs két hete, hogy Fluor Tomi közösségi oldalán közzétette Halenda című slágerét, melyben egy pingvinnel táncol, és a monitor előtt bohóckodik. A klipet már több mint 740 ezren látták a legnagyobb videomegosztó oldalon, a különböző fórumokon pedig szinte mindenki a halenda szó jelentését kutatja…

Valószínűleg maga Fluor Tomi sem számított ekkora sikerre, legutóbbi koncertjén ugyanis hiába kérték a rajongók a Halendát ráadásszámként, a tinisztár nem készült megfelelő zenei alappal, így kénytelen volt a Mizut előadni legújabb slágere helyett.

“A videó feltöltését követően már kérte a közönség, hogy játsszam el az új dalt a fellépésen. Emiatt aztán kicsit be is égtem, mert mindig kikérem a koncertezők véleményét arról, hogy mi legyen az utolsó dal, amit elénekeljek, és persze rögtön erre esett a választásuk. Minden esetben a Mizu szokott lenni a ráadásdal, most is erre számítottunk, ezért nem volt nálunk zenei alap a Halendához. Nem tudtam máshogy kivágni magam a kínos helyzetből, minthogy közöltem a hallgatósággal, hogy ez most sajnos nem fog menni, így jöjjön a Mizu!” – mesélte Fluor Tomi, aki a következő fellépéseire már viszi új sikerdalának zenei anyagát is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik