Sport

„Nem gondoltam volna, hogy olimpián a legjobb tízben tudok lenni országúton”

Valter Attila egészen hihetetlen hajrával negyedik helyen ért be az országúti mezőnyversenyben, a párizsi olimpia szombati versenynapján.

A magyar kerékpáros érthető módon nagyon boldogan állt kamerák elé, elképesztően erős mezőnyben futott be negyedikkén.

„Még nem fogtam fel. Tényleg egyáltalán nem. Emeltem is itt, a végén a kezem. Nem tudtam, hogy mi a helyzet így rádiók nélkül. Tudtam, hogy nagyon az elejében leszek. Tudtam, hogy benne van az is, hogy van még valaki, akire nem számítok, de azért emeltem a kezem, mert tudtam, hogy ez egy borzasztóan jó eredmény. És végül nem harmadik, hanem negyedik, de ez egy óriási győzelemmel ér fel nekem. Nem gondoltam volna, hogy olimpián a legjobb tízben, legjobb ötben tudok lenni országúton”

– nyilatkozta az M4 Sportnak a versenye után.

Valter elmondta, hogy érezte magában az erőt egész évben, de valahogy nem jött ki olyan eredmény, ami ezt alátámasztotta volna. Ez a siker viszont meg fogja növelni az önbizalmát.

Jók voltak a lábak. Már a párizsi körözés előtt is éreztem, hogy viszonylag könnyen átveszem a támadásokat, én viszont egyet sem akartam csinálni. Próbáltam kivárásra játszani. Valami azt súgta, nem kell kockáztatnom egy korai támadással, arra alapozva, hogy egy kisebb nemzet mezét viselve, mint a magyart, elengednek. Próbáltam hinni abban, hogy a végjátékban ott lehetek a legjobbakkal. És ez nagyon bejött

– lelkendezett Valter.

„Az utolsó előtti hegyen mentünk el pár versenyzővel. Mads Pedersen konkrétan a kerekemen volt, és leszakadt róla. Éreztem, hogy most vagy soha. Onnantól tudtam, hogy az utolsó lefelében már nem fognak összedolgozni mögöttünk, és itt ki lehet kaparni a gesztenyét. A végén a sprintben is le tudtam szedni az embereket, mert azért itt már nem mindegy, hogy negyedik vagy tizedik az ember. Tényleg nagyon jól összeállt ez a mai nap. Pont ott tudtam menni, ahol Dér Zsolt szövetségi kapitánnyal megbeszéltük. Ez nagyon kellett nekem. Életem végéig el fog kísérni ez a negyedik hely.”

A magyar kerékpáros ezzel megismételte Vas Kata Blanka csúcsát, aki 2021-ben Tokióban lett negyedik.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik