A kazahok és a házigazda franciák fölényes legyőzését követően a címvédő japánokat drámai csatában múlta felül a négyes, amelyben a fináléban kapott először szerepet az egyéniben negyedik helyezett Andrásfi helyére becserélt Nagy Dávid.
Ezt megelőzően 1972-ben, Münchenben győzött legutóbb magyar férfi párbajtőrcsapat olimpián, akkor a Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál, Erdős Sándor, Osztrics István alkotta együttes nyert aranyérmet. Más fegyvernemben is az 1988-as, szöuli olimpiáig kell visszanyúlni magyar csapataranyért, akkor a kardozók győztek.
Ami a nap többi magyar érdekeltségét illeti:
- Major Veronika a női légpisztoly alapversenye után a sportpisztolyét is megnyerte és bejutott a szombati döntőbe, míg Fábián Sára Ráhel a 14. helyen végzett, neki három kör hiányzott a döntőhöz.
- Úszásban 100 méter pillangón legjobb idővel jutott a szombati elődöntőbe Milák Kristóf, a 200 méteren ezüstérmet szerző klasszis mellett a 200 háton aranyérmes Kós Hubert az elődöntőben búcsúzott, végül a 16. lett. A nőknél Sebestyén Dalma 200 vegyesen 2:15.16-os idővel nem jutott tovább, Késely Ajna 800 gyorson nem került a döntőbe, összesítésben a 13. helyen zárt.
- A férfi kézilabda-válogatott 28-25-re kikapott Dániától. A kéziseknek a zárófordulóban Franciaországot kell verniük a továbbjutásért.
- A női vízilabda-válogatott harmadik csoportmeccsét Kína ellen játszotta, és 17:11-es győzelmével bejutott a negyeddöntőbe.
- Az atlétáknál a kalapácsvető Varga Donát legjobb dobása 71,65 méterre repült, amivel 25. helyen zárt. Halász Bence viszont döntőbe jutott a második csoportban szerepelve, miután 76,90 méterre hajított el a kalapácsát. Sajnos Rába Dániel 21. helyen fejezte be a selejtezőt. Takács Boglárka 100 méteres síkfutásban új országos csúccsal, 11.10-es idővel harmadikként végzett előfutamában, ezzel kvalifikálta magát az elődöntőbe. Wágner-Gyürkés Viktória 5000 méteren 37. lett, ezzel nem folytathatja.
- A vitorlázó Vadnai Jonatán a 17., Érdi Mária viszont csak a 24. helyen áll a pénteki versenynap után.
Akit részletesebben érdekel: ez volt a napi ÉLŐ hírfolyam!