Csiszár Miklós, Edelény jegyzője az MTI-nek azt mondta: a közoktatásról szóló törvény alapján az Edelény város közigazgatási területén működő nevelési-oktatási intézményekre kiterjedően hétfőn elrendelte a 2009/2010-es tanítási év lezárását. Megjegyezte, hogy a városban kialakult súlyos árvízi helyzet miatt a tanítás ellehetetlenült.
A kieső tanítási napok pótlásáról – az elmaradt tananyag feldolgozásáról – az iskolának a következő tanítási évben gondoskodnia kell.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy az oktatásért felelős államtitkár rendkívüli tanévzárás elrendelését kezdeményezi az árvízzel sújtott borsodi települések jegyzőinél.
A tárca közlése szerint Hoffmann Rózsa azzal a kéréssel fordul a jegyzőkhöz: rendkívüli szünet elrendelésével zárják le az idei tanévet azokban az oktatási intézményekben, ahol a tanítás ellehetetlenült, valamint ott, ahol az iskolába járó diákok meghatározó többsége a súlyosan veszélyeztetett településeken él, s az elmúlt napokban családjukkal együtt kitelepítések elszenvedőivé váltak.
Mint írták, természeti katasztrófa esetén a jogszabályok lehetővé teszik, hogy az idő előtti tanévzárás ellenére a tanulók megkaphassák a bizonyítványukat. Az elmaradt tananyag pótlásáról a következő tanévben az iskolák gondoskodnak.
