Belföld

Magyar Nemzet: „Ezelőtt soha nem látott méretű, gigászi” tűzijáték lesz augusztus 20-án

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu

Négynapos hosszú hétvége lesz a hónap közepén az államalapítás ünnepének alkalmával, így már előre sejthető volt, hogy a kormány és a szervezők idén is megadják a módját augusztus 20-nak. Eddig keveset lehetett tudni arról, hogy mi lesz az idei program, a Magyar Nemzet csütörtöki cikke viszont most megvilágított néhány részletet. Többek között azt, hogy

az idei „minden idők legnagyobb, leglátványosabb tűzijátéka lesz”.

A hivatalos állami rendezvények sora Kossuth Lajos téren kezdődik, ahol felvonják Magyarország nemzeti lobogóját, majd megtartják az ünnepélyes tisztavatást. Ezt követően az érdeklődők a Duna-parton tekinthetik meg a légiparádét, a Nyitott Parlament program keretében pedig egész nap ingyenesen látogatható lesz az Országház.

A tűzijáték 21.00-kor kezdődik, a Nemzet szerint „a látványos tűz és fények játéka” minden idők leglátványosabb tűzijátéka lesz. Az eddigi 4,3 helyett több mint 5 kilométer hosszan lehet majd nézni a Duna mentén. Ezúttal a látványterület a Petőfi hídtól egészen a Margit-sziget közepéig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat is érint. Vélhetően idén is fognak majd látványelemeket indítani a Duna két partját összekötő műtárgyakról, tették hozzá.

Hogy mindez mennyibe fog kerülni hozzávetőleg, arról nem közölt információt a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik