Belföld

Till Tamás édesapja: Vannak még nyitott kérdések, ezt még meg kell emésztenünk

police.hu
police.hu

Vannak még nyitott kérdések, ezt még meg kell emésztenünk

– ezt mondta a 24.hu-nak Till Tamás édesapja, aki soha nem adta fel a küzdelmet a feleségével együtt, hogy egyszer majd élve megtalálják a 2000. május 28-án eltűnt gyermeküket.

Tamás még 11 éves volt, amikor elment a vadasparkba biciklivel, de már sohasem tért haza. A gyereket évtizedekig eltűntként keresték. Egy idén júniusi információ hozott áttörést az ügyben: a fiú maradványait egy bajai tanya melléképületben, a beton alatt elásva találták meg. Till Tamás most lenne 35 éves.

Két napja tudtuk meg a feleségemmel, hogy megtalálhatták Tamás maradványait. Hallottuk, hogy sajtótájékoztatót tartottak ma az ügyben, de hivatalosan még nem tájékoztattak bennünket a fejleményekről

– mondta lapunknak Till Mátyás, aki arról is beszélt, milyen érzések kavarognak most benne. Azt kérdeztük tőle, hogy nem nyújthat-e megnyugvást számukra az a tény, hogy végre kiderült, mi is történt a fiukkal, vagyis 24 év után megszűnt az eddigi teljes bizonytalanság.

Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert az elmúlt 24 évben minden napunk arról szólt a feleségemmel, hogy kerestük Tamást. Rengeteg érzés kavarog bennem. Nem lehet tudni, hogy az a jobb, hogy meglett, vagy az, ha nem került volna elő. Amíg nem kapunk hivatalos tájékoztatást az ügyben, addig nem szeretnék most ennél többet mondani

– tette hozzá a megtört édesapa.

A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben, de eddig még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként

Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség  helyettes szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügy felderítési szakban van, és folyamatos az együttműködés a rendőrség és az ügyészség között, de a nyomozás érdekei miatt ennél több információ nem adható az ügyben.

Az emberölési ügyről tartott mai sajtótájékoztatót ide kattintva tekinthető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik