Élet-Stílus

„A táncban kimaxoltam mindent” – Stana Alexandra új szerepben próbálná ki magát

TV2
TV2
Ahhoz sem ragaszkodik, hogy a Dancing with the Stars új évadában táncoljon.

Egyebek mellett jövőbeni terveiről is beszélt Stana Alexandra TV2 Titkok Ramónával című műsor e heti adásában. A táncosnő azt mondta, arról letett, hogy befejezze megkezdett egyetemi tanulmányait anglisztika alapszakon, de a felsőfokú nyelvvizsgát szeretné letenni. Ami a táncot illeti, úgy érzi, ott már nem vár rá sok új kihívás, ezért egy új szerepkörben szeretné kipróbálni magát.

Azt gondolom, hogy a táncban kimaxoltam mindent. Én már nem fogok annyit fejlődni táncosként, hogy azzal lehozom a csillagokat, és én ezzel elégedett vagyok, boldog vagyok. Még annak idején a Fővárosi Nagycirkuszban volt szerencsém vezetni egy műsort, amiben én nagyon jól éreztem magam. Aztán jött a következő, amikor meghívtak egy konferenciára moderálni. Akkor én ezt nagyon megszerettem. Amikor legutóbb megkérdezték tőlem, milyen műsort vezetnék szívesen, A Nagy Ő-t mondtam

– fejtette ki Stana a beszélgetős műsor házigazdájának, Lékai-Kiss Ramónának, aki jelenleg vezeti az említett párkereső műsort.

Lékai-Kiss arra is rákérdezett nála, hogy ha felkérést kapna, lecserélné-e a versenyzést a Dancing with the Starsban a háttérműsor vezetésére.

Én most úgy gondolom, hogy igen, hogy el tudnám engedni nyugodt szívvel, nem úgy, hogy bármiféle űrt érzek, mert tényleg borzasztóan hálás vagyok, hogy mind a négy évben ott lehettem, és szerintem mind a négy évben csodálatos utat járhattunk be az aktuális partnerrel. Nagyon különlegesen más emberekkel táncolhattam

– árulta el Stana Alexandra, hozzátéve: koreográfusként sincsen hiányérzete.

Sokan mondják, hogy még nem nyertem meg, nem fogtam a kupát, de valamiért mégsem érzem azt, hogy ettől könnyebbén engedném el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik