Élet-Stílus

Szűcs Judith a fellépéseiről: Nagyon sokszor tapasztalom, hogy sírva fakadnak, amikor meglátnak

Prizma TV
Prizma TV
A 70 éves énekesnő azt mondja, rajongói – akik annak idején az ő dalára vonultak az anyakönyvvezető elé – gyakran elérzékenyülnek, amikor meglátják őt a házassági évfordulójukon.

Szűcs Judith nemrég a Bestnek adott interjút, melyben arról is kérdezték, hogyan bírja a fellépésekkel járó tempót 70 évesen. Az énekesnő úgy fogalmaz, „lassan úgy érzi, nem is Szűcs Judith a neve, hanem Táncolj még!”, ám minden fellépése feldobja.

Egy ideje ugyan elhatároztam, hogy nagyon messzi utakra már nem megyek. A fél életem átutaztam, nem akarom már, hogy kocsiban vagy repülőn teljenek a napjaim. De ahova tudok, megyek

– mondta Szűcs, akinek saját bevallása szerint ugyanolyan fontos egy falunap, mint egy nagykoncert az Erkel Színházban. Úgy véli, ezt csak így érdemes csinálni, a közönség pedig nagyon érzékeny arra, hogy mit és hogyan kap.

Ha valakiből elveszik a lélek, csak a pénz és a presztízs érdekli, és feljebb helyezi magát, onnan nagyon könnyen lecsúszhat. Én azt mondom, az ember inkább legyen boldog, amiért hívják. Vannak olyan helyek, ahová kifejezetten csak engem hívnak. Ilyenek például a szülinapok. Vagy a házassági évfordulók, ahol anno az én dalomra vonultak az anyakönyvvezető elé. Nagyon sokszor tapasztalom ilyenkor, hogy sírva fakadnak, amikor meglátnak. És hát kell ennél több egy ember életében? Nagyon nagy élmények ám ezek.

Az énekesnő azt is megosztotta a lappal, hogy úgy érzi, szinte mindene megvan a boldogsághoz. Noha örülne, ha hamarosan nagymama lehetne, hangsúlyozta, hogy az első helyen a lánya, Timi boldogsága áll.

A beszélgetés során szóba került, hogy Szűcsnek nemrég komoly betegséggel kellett megküzdenie, amivel kapcsolatban mindössze annyit szeretett volna mondani, hogy már jól van.

Már az ízületi gyulladásaim is múlóban vannak. Újra működik a kezem, a lábam, végre híztam is, úgyhogy túl vagyok mindenen. Jobb vagyok, mint új koromban

– tette hozzá.

Best

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik