Kultúra

Csütörtökön indul a Paloznaki Jazzpiknik, aminek idén Anastacia és a Morcheeba is a színpadára áll

Paloznaki Jazzpiknik
Paloznaki Jazzpiknik
A szervezők idén is figyelnek majd arra, hogy védjék a környezetüket.

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Az immár tizenkettedik, vasárnap hajnalig tartó Paloznaki Jazzpiknik nagyszínpados sztárfellépői között lesz Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy is.

A közlemény kitér arra, hogy fesztiválon 70% feletti a repohár visszaváltási aránya, emellett pedig betétdíjas üvegpoharakkal, szódásüvegekkel, szelektív kukákkal, és közösségi közlekedéssel fesztiváloznak, óvva a falut, ami befogadja őket. A ciklikus filozófia része, hogy a Pikniket követően megint lesz egy év, amikor a szervezők visszatöltik a környezetet, fákat ültetnek, területet gondoznak, és zöld fejlesztéseket vezetnek be.

A Jazzpiknik zöldítő, érzékenyítő programja a Zöldövezet Társulással közösen valósul meg. Az idei fesztiválon különleges programokkal várják a szervezők a kisebbeket; a Gyermekudvarban a Zöldövezet Társulás önfenntartó standján érzékenyítő játékok lesznek.

Idén először az új visszaváltási rendszer értelmében a PET-palackokat, aludobozokat és bizonyos típusú üvegeket is van mód visszaváltani a Jazzpiknik területén lévő Repontnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik