Kultúra

Eldöntheti egy mém az amerikai elnökválasztást?

24.hu
24.hu
A nyár egyik legsikeresebb poplemezéből kinövő brat uralkodó életérzéssé és mémmé vált a közösségi médiában a szabad, bulizós, nem tökéletes, de saját hibáikat elfogadó amerikaiak számára. Kamala Harrisnek tökéletes időben és ütemben sikerült felülnie a hullámra, a netes népművészet és a demokrata elnökjelölt párosa ráadásul annyira jól működik, hogy az sem lenne meglepő, ha egy előre kitervelt kampányfogás zajlana a szemünk előtt.

A demokratáknak már nem kell elviselniük, hogy rajtuk röhög az internet a bidenes mémek miatt, megfordult a széljárás, ma már az online népművészettel együtt ünneplik és építik egymást. Kamala Harris már eddig is az átlagnál jobban és eredményesebben használta a social mediát, és a jelöltváltást követő mémváltásból is jobban jött ki. A demokrata politikusnak egyre több fiatal szavazót sikerül megnyernie, amiben nagy szerepe lehet, hogy tökéletes szimbiózisban van a tengerentúlon jelenleg legnépszerűbb trenddel, a brattel. De mit is kell tudni a mémről, amely akár titkos fegyverként is szolgálhat a választásokat megelőző időszakban?

Őszinte, nyers és egy kicsit frivol

Június 7-én jelent meg Charli XCX új albuma, a Brat. Az angol énekesnő lemeze rögtön a Billboard lista 3. helyén debütált, de a közösségi médiában sokkal nagyobb hatást ért el.


A TikTokot elárasztották a lemezzel vagy egy-egy dalával kapcsolatos táncok, mémek és különböző trendek akár más TikTok-őrületekkel kombinálva. Az Apple különösen beakadt a rajongóknál.

@chiaraking IT’S A BRAT SUMMER in @Miu Miu ♬ Apple - Charli xcx

A „brat” szóval a problémás középiskolásokat is le szokták írni, így ez az életérzés kiegészült a tökéletlenséggel, neveletlenséggel, illetve annak elfogadásával, és szexuális konnotációja is van.

Egy olyan lány vagy, aki egy kicsit kaotikus, szeret bulizni, és néha hülyeségeket mond. Őszinte, nyers, és egy kicsit frivol. Ez a brat

– határozta meg Charli XCX, akinek dalaiban – és így a bratban – finoman a dohányzás vagy a kokainhasználat is megjelenik.

A brat új kontextusba került, a lemez hangulatát, fő üzeneteit megjelenítve idővel Z-generációs életérzésként jelent meg.

Nemcsak tartalmilag, de formailag is meg lettek szólítva a fiatalok, a minimalista borító, az alacsony felbontású, egyszerű betűttípussal megjelentetett Brat az internet őskorát idézi meg, ironikusan és őszintén is szeretni lehet. A lemez picit a múltba is tekint, a számok stílusukban és szövegvilágukban is megidézik a 80-as, 90-es évek dance(pop) vagy szintipop zenéit, olyan rég nem hallott fogalmakat visszahozva, mint például az MSN Messenger. Ezért a milleneumi generáció egyes tagjai is közösséget érezhetnek a brattel, amely a szingli, életközi és/vagy lakhatási válsággal küzdő nők számára is bátorítást ad.

A női lét összetettségeit is megvizsgálja, olyan témákat érintve, mint a testképzavar, a társadalmi nyomás és az internalizált nőgyűlölet. Az a tény, hogy ezt egyfajta káosszal érzékelteti, még erősebbé teszi műalkotásként.

írta az Independent a lemezről.

A brat akkor robbant be igazán, amikor a 2024-es nyár, a bratsummer az egyik legtöbbet hivatkozott kifejezés lett, a TikTokon például még most is hasít ez a hashtag.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik