Sport

„Reméltem, hogy szorosabb lesz, de ő most a világ legjobbja” – a tőrvívó Pásztor Flóra a negyeddöntőben búcsúzott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Két szép győzelem után a harmadik mérkőzésén alulmaradt, így a negyeddöntőben fejezte be szereplését a párizsi olimpián a tőröző Pásztor Flóra.

A szakág egyetlen magyar indulója, aki az egyéni világranglistáról került az olimpiai mezőnybe, az amerikai Jacqueline Dubrovich és a kanadai Yunjia Zhang elleni sikerét követően egy újabb amerikaival találkozott a legjobb nyolc között.

Ez viszont már igazán komoly feladatnak ígérkezett, mivel a világranglistát vezető, címvédő, egyéniben háromszoros vb-bronzérmes Lee Kiefer állt vele szemben a páston.

Az alacsony termetű tengerentúli vívó nehezen jutott túl az első fordulón, de a másodikban már meggyőzőbb volt. A tavalyi Európa Játékok magyar ezüstérmese meg is tapasztalhatta, hogy formába lendült Kiefer, aki ellenállhatatlanul vívott: 8-1-re vezetett az első három perc végén, majd 15-4-re nyert.

„Nagy napja volt Kiefernek, ő mindenből talált, én meg semmiből sem. Reméltem, hogy szorosabb lesz, de ő most a világ legjobbja, szerintem meg is fogja nyerni.

Előzetesen azt mondtam, ha a nyolcba jutok, akkor elégedett leszek, de most még csalódott vagyok. Pár óra múlva már biztosan örülni fogok ennek az eredménynek

– nyilatkozta az M4-nek a 25 éves Pásztor, aki a Törekvés vívója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik