Sport

Körömrágós meccsen kezdték vereséggel női pólósaink az olimpiát

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A magyar női vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott Hollandiától a párizsi olimpia csoportkörében.

Rettenetesen kezdődött a mérkőzés, mert az első negyedben azonnal 3-0-ra elhúztak a hollandok. Időkérés után Leimeter Dórának hála megszületett az első magyar gól az olimpián, végül 4-2-vel zárult a játékrész. Ezután feljavult mindkét csapat védekezése, ráadásul a bírók is vidáman fütyörésztek, így aztán kevés lövés jött. Magyari Alda is elkapta a fonalat, így kihozták a mieink nulla kapott gólra a negyedet, Faragó Kamilla remek lövésével viszont feljöttünk 4-3-ra félidőben.

Czeglédi Zsolt / MTI Munkában a védelem.

Nagyszünet után aztán kinyílt a gólcsap, háromszor is sikerült kiegyenlíteni, de a vezetést egyszerűen képtelen volt megszerezni a magyar pólócsapat. Az utolsó negyedre maradt így a döntés, amelyben Hollandia két találattal ellépett, előbb egy villámgyos fórban szerzett góllal, majd egy távoli lövéssel, de innen is visszajött Mihók Attila együttese, Mahieu parádésan passzát váltotta gólra Vályi Vanda, majd Szilágyi Dorottya talált be éles szögből.

Az utolsó percekben újra a védelmeké volt a főszerep, előbb a magyar csapat kért időt, majd a hollandok, de sajnos az ellenfelünknek jött ki jobban, mert emberelőnyben gólt dobtak. Nem volt más választásunk, felment Magyari is a támadáshoz, ám végül Keszthelyi Rita a lécet találta el, a hollandok pedig üres kapuba lőttek, így alakult ki a 10-8-as végeredmény.

Olimpia, női vízilabda, csoportkör, 1. forduló

Magyarország–Hollandia 8–10 (2–4, 1–0, 3–2, 2–4)
gólszerzők: Rogge 3, van de Kraats 2, van der Sloot, Joustra, Keuning, Sevenich, Moolhuijzen 1-1, illetve Vályi 3, Szilágyi 2, Leimeter, Faragó, Gurisatti 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik