Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön nyilvánosságra hozta az ukrán, orosz, kínai és török vezetőkkel, és Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott megbeszélései összefoglaló értékelését, valamint javaslatait, amit Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének küldött el a napokban.
A tíz pontból álló jelentésben a miniszterelnök többek közt azt írta: meglátása szerint általános megfigyelés, hogy a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben „radikálisan eszkalálódik”.
Személyesen azt tapasztaltam, hogy a hadviselő felek eltökéltek abban, hogy még mélyebben bevonják magukat a konfliktusba, és egyikük sem kíván tűzszünetet vagy béketárgyalásokat kezdeményezni. Ezért feltételezhetjük, hogy a feszültségek nem csökkennek, és a felek nem kezdenek kiutat keresni a konfliktusból, jelentős külső beavatkozás nélkül
– fogalmazott. Orbán úgy véli: három globális szereplő képes befolyásolni a fejleményeket, ezek az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kína, illetve fontos regionális szereplőként kell figyelembe venni Törökországot is.
A NATO-csúcson és a Trumppal folytatott beszélgetései alatt arra jutott, hogy Amerikát jelenleg erősen lefoglalja az elnökválasztási kampány, Trumptól pedig a választásokig nem lehet békekezdeményezésre számítani, ám Orbán szerint röviddel az esetleges választási győzelme után nem vár majd a beiktatásig, hanem „azonnal kész lesz békeközvetítőként fellépni”.
Biztos meggyőződésem, hogy Trump elnök győzelmének valószínűsíthető kimenetele esetén az USA és az EU közötti pénzügyi terhek aránya jelentősen megváltozik az EU hátrányára, amikor Ukrajna pénzügyi támogatásáról van szó
– szögezte le.
Orbán azt javasolja az Európai Tanács elnökének, hogy az alábbi javaslatokról kezdeményezzenek vitát:
- kezdeményezés, hogy Kínával magas szintű politikai tárgyalásokat folytassanak a következő békekonferencia módozatairól;
- az Ukrajnával való jelenlegi magas szintű politikai kapcsolatok fenntartása mellett a közvetlen diplomáciai kommunikációs vonalak újranyitása Oroszországgal, és az ilyen közvetlen kapcsolatok rehabilitálása a politikai kommunikációban;
- összehangolt politikai offenzíva indítása a Globális Dél felé.
A teljes írás itt olvasható el.