Belföld

Lázár János megint nekiment a Coca Colának, mert kevés a narancs a magyar Fantában

FACEBOOK
FACEBOOK

Lázár János egyszer már megvádolta azzal a nagy multicégeket, köztük név szerint a Coca Colát, hogy „szemetet adnak el” Kelet-Európában. Hét éve tartott kormányinfó után ismét a miniszter célkeresztjébe került az üdítőitalcég.

Az építési minisztert az bosszantotta fel, hogy kiderült, sokkal több narancs van a görög Fantában, mint a magyarban. A magyarországi forgalmazású Fanta csak 5 százaléknyi sűrítményből származó narancsot tartalmaz, Görögországban viszont 20 százalékos az arány, és más országokban is nagyobb, mint nálunk. A magyar Fanta ráadásul 2017-ben még 6 százalék narancslevet tartalmazott a Nébih abban az évben elvégzett termék-összehasonlítása alapján.

Lázár a Facebook oldalán kedden hosszú posztban tárgyalta az ügyet, és rögtön törvénymódosítást is beígért.

Szerintem nem kell cukros üdítőt inni, de ha valaki erre akarja költeni a pénzét, hát tegye. Az viszont nem járja, hogy a magyarok Fanta helyett csak hantát kapjanak a Coca-Cola vállalatcsoporttól!

Az az állami hivatal, amelyik elfogadja azt a magyarázatot, hogy a gyártó szerint ezek a magyar igények – minden feladatára alkalmatlan, ahogyan az is, aki ezeknek a cégeknek gazsulál néhány újabb befektetésért, akkor, amikor a magyar emberek egészsége a tét

– írta a miniszter hozzátéve, hogy az élelmiszerek minőségét szabályozó törvényt szigorítani kell.

Szerinte biztosítani kell, hogy fogyasztóként nyomon lehessen követni az élelmiszerek útját és egységesen kell fellépni a beszállítókat kihasználó, a vásárlókat meg lehúzó kereskedelmi szereplőkkel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik