Nagyvilág

Mégsem hagyhatja el Andrew Tate Romániát

Daniel MIHAILESCU / AFP
Daniel MIHAILESCU / AFP

A bíráim úgy döntöttek, elhagyhatom Romániát, úgyhogy mehetünk a Ferrari SF90-essel Olaszországba, a Maserati MC20-assal Cannes-ba vagy a Ferrari 812-essel a párizsi versenyre. Hová menjek?

– tette fel a kérdést követőinek alig két héttel ezelőtt Andrew Tate, amikor úgy tűnt, hogy testvérével együtt bírói engedélyt kapnak arra, hogy elhagyják Romániát. A bukaresti táblabíróság kedden hozott jogerős döntése viszont arról szó, hogy továbbra sem hagyhatja el keleti szomszédunkat a brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan, akiket egyebek mellett nemi erőszak és emberkereskedelem vádjával állított bírság elé a helyi szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség.

Az X-en mintegy 9 millió követővel rendelkező, 37 éves Andrew Tate és öccse, Tristan Tate, a vádirat szerint a „loverboy” módszert alkalmazva, szerelmet színlelve hálóztak be fiatal lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert. A testvérpárt és két román állampolgárságú feltételezett bűntársukat 2022. december 30-án tartóztatták le Bukarest Voluntari nevű elővárosában, tavaly júniusban pedig bíróság elé állították őket Romániában. A vádpontok között bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem, kétrendbeli nemi erőszak, informatikai rendszerek jogosulatlan használata és adatok módosítása, valamint tettleges bántalmazás és egyéb erőszakos cselekmények szerepelnek.

Az influenszer és testvére három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Tavaly márciusban házi őrizetbe kerültek, amit augusztusban oldottak fel. Azóta hatósági felügyelet alatt állnak, és nem hagyhatják el Romániát.

Kapcsolódó
Romániában tartóztatták le Wiz Khalifát
Az amerikai rapper egy fesztiválon lépett fel, ahol füvet is szívott. Nem kellett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik