Tudomány

Az okosgördeszka forradalmasíthatja a városi közlekedést

Okostelefonnal lehet neki gázt adni, lábhajtás nélkül száguldozik.

Az elektromos gördeszka legfontosabb adatai, hogy súlya csupán 4,5 kilogramm, végsebessége 32 kilométer/óra, és  egy töltéssel 16 kilométerre jut el. A Marbel ugyanúgy néz ki, mint hagyományos társai, előnye velük szemben, hogy egyátalán nem szükséges lábbal hajtani.

A gyártáshoz szükséges pénzt a készítők természetesen a Kickstarteren gyűjtötték össze (eddig 170 ezer dollárt), és terveik szerint az első megeredelők már szeptemberben megkaphatják az újdonságot. A gördeszka kétféleképpen irányítható, kicsit futurisztikus módon. Az androidosok és iPhone-osok által letölthető appban tudjuk például lassítani vagy gyorsítani, de ehhez mindenképpen szükséges internet. Ha éppen nem érünk el semmilyen hálózatot, alternatívaként egy külön a Marbelhez fejlesztett távvezérlőt használhatnak majd a tulajdonosok.

Beépítettek egy gyakorlómódot is az appba, hogy ne törjék lábukat a felhasználók az első próbálkozásokkor, ez 10 kilométer/órára maximálja a deszka sebességét. Kapott egy térképet is, amin folyamatosan láthatjuk, hogy a jelenlegi töltöttséggel meddig mehetünk el. Zsenialitásához képest az ára arányos, az első előrendelők 244 ezer forintért (1100 dollár ) vehették meg a deszkát, akik lemaradtak erről az akcióról, azok kicsivel drágábban juthatnak hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik