Élő Nagyvilág

Zelenszkij nem kér Orbánból

Wojtek Radwanski / AFP
Wojtek Radwanski / AFP

Elítélte Oroszországot a gyermekkórház elleni támadás miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Élesen elítélték Oroszországot kedden a kijevi gyermekklinikát ért előző napi rakétatámadás miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) sürgősséggel összehívott ülésén.

Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet arról beszélt, hogy ez a támadás is azt mutatja, Moszkva nem akar békét. A Franciaországot képviselő Nicolas de Riviere a nemzetközi jog botrányos megsértésének nevezte a támadást, amely rákerül az Oroszország által elkövetett háborús bűntettek listájára. Barbara Woodward brit ENSZ-nagykövet pedig az orosz támadások „hitványságát” ostorozta.

A BT-ben szintén állandó tagsággal rendelkező Kína ismételten a tárgyalások megkezdésére szólított fel a konfliktus lezárása érdekében. Fu Cung kínai diplomata szorgalmazta, hogy Oroszország és Ukrajna „mutassa meg, hogy megvan bennük a politikai szándék a közeledésre, hogy mielőbb megkezdhessék a béketárgyalásokat”.

Szerhij Kiszlicja ukrán ENSZ-nagykövet azzal vádolta Oroszországot, hogy „szándékosan vesz célba olyanokat, akik minden társadalomban a lakosság legkiszolgáltatottabb rétegének számítanak”.

„Egy (nemzetközi jogi) védettséget élvező kórház elleni szándákos támadás háborús bűntettel ér fel, amelynek elkövetőit felelősségre kell vonni” – jelentette ki Joyce Msuya, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának főtitkárhelyettese. Felhívta a figyelmet arra az „aggasztó tendenciára”, amely szerint az orosz erők szisztematikusan támadják az ukrán kórházakat és a polgári infrastruktúra egyéb létesítményeit.

Hétfőn érte találat az ukrán főváros egyik gyermekkórházát, legkevesebb két ember, köztük egy orvos életét vesztette, és további 32 ember megsebesült, köztük nyolc gyerek. Az épület is súlyos károkat szenvedett. Az orosz rakétatámadásnak vélt csapást több ország és nemzetközi szervezet is elítélte. Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője saját elemzéseikre hivatkozva azt közölte, „nagy valószínűséggel” egy orosz rakéta közvetlen találata okozta a gyermekkórházra mért csapást.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő viszont kedden újságíróknak azt mondta, hogy Oroszország nem támad polgári célpontokat Ukrajnában, a kijevi gyerekkórház közelében egy ukrán rakétaelhárító rakéta csapódott be.

Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője a BT ülésén úgy fogalmazott: „ha valóban orosz rakétacsapásról lett volna szó, akkor semmi nem maradt volna a kórház épületéből, és az összes gyerek, valamint a felnőttek többsége nem megsebesült, hanem meghalt volna”. Az orosz diplomata szerint Kijev propagandakampányt folytat a gyerekkórházat ért találattal kapcsolatban.

(MTI)

32 halálos áldozata lett a Kijevet ért támadássorozatnak

Befejeződtek a mentési munkálatok az ukrán főváros, Kijev központjában lévő Ohmatdit gyermekkórház területén, amelyet hétfőn ért orosz rakétacsapás, Ihor Klimenko belügyminiszter keddi közlése szerint ezen a helyszínen két ember vesztette életét, és 32-en sérültek meg. Összesen 32 halálos áldozata lett a Kijevet ért támadássorozatnak.

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere arról tájékoztatott, hogy a belvárosi Sevcsenkivszkij kerületben három nő holttestét emelték ki egy ház romjai alól, velük együtt a gyermekkórház áldozatain kívül harmincan vesztették életüket a fővárosban. Szerhij Popko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője hozzátette, hogy a hétfői orosz csapás következtében 117 ember sérült meg, és négy gyermek vesztette életét.

Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány 100 millió hrivnyát (934 millió forintot) különített el a kórház helyreállítására, és az érintett családok minden áldozatul esett tagja után 10 800 hrivnya (101 ezer forint) támogatást kapnak.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) honlapján közölte, hogy a gyermekkórház elleni orosz csapás helyszínén egy ellenséges H-101-es orosz rakéta hajtóművének darabjait találták meg. Egyéb alkatrészei mellett megtalálták a rakéta motorházának töredékeit, amelyeken látható a leltári és a sorozatszáma, amelyekről az SZBU egy nappal korábban hivatalosan is közzétett fényképeket.

A szakértők következtetései egyértelműek: ez az oroszok célzott támadása volt

– emelte ki a szakszolgálat. Leszögezte, hogy ezt nemcsak a becsapódási helyen talált rakétatörmelékek bizonyítják, hanem a repülési pálya adatainak elemzése, az okozott kár jellege, valamint nagyszámú videófelvétel és fotó is.

(MTI)

Zelenszkij nem kér Orbánból

Külföldi források egybehangzóan állítják, hogy Orbán Viktor a Vlagyimir Putyinnal való találkozója után levelet intézett Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, melyben azt latolgatta, hogy az orosz elnök talán hajlani fog az együttműködésre a háború lezárására való törekvésekkel kapcsolatban. „Nagyobb az esély arra, hogy minden lehetséges tűzszüneti javaslatot pozitívan fogadjanak, és kidolgozzák a béketárgyalások menetrendjét” – fogalmazott a miniszterelnök a Szabad Európa szerint.

Orbán maga is békemissziónak nevezi a Moszkva és Kijev közötti egyensúlyozását és közvetíteni próbál a felek között az ukrajnai konfliktus békés rendezése érdekében, ám ebből a jelek szerint az ukrán elnök nem kér. Volodomir Zelenszkij Lengyelországban egy sajótájékoztatón beszélt arról, hogy csak kevés olyan szereplő van a világpolitikában, aki alkalmas lehet arra, hogy közvetítsen a felek között, Orbán és Magyarország pedig nem ilyenek.

„Sok ilyen ország van a világon? Nem. Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok és Kína ilyen. És az EU, nem egyetlen ország, hanem az egész EU” – szögezte le az ukrán elnök, hozzátéve, hogy Kijev továbbra is nyitott bárkinek a békejavaslataira, amennyiben azok igazodnak az ő elképzeléseikhez. Ukrajna és Zelenkszij ragaszkodik az országuk területi integritásához, ha nem ez a kiindulópont, az ukránok nem is hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni. Ebben a tekintetben nagyon messze vannak az álláspontok egymástól, hiszen Oroszország és Putyin a háború végét ahhoz köti, hogy Ukrajna lemond a NATO-csatlakozási szándékáról, és lemond a Krím mellett még négy megyéjéről is.

Moszkva szerint ukrán légvédelmi rakéta találta el a kijevi gyerekkórházat

Oroszország nem támad polgári célpontokat Ukrajnában, a kijevi gyerekkórház közelében egy ukrán rakétaelhárító rakéta csapódott be – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

Arra kérem önöket, hogy támaszkodjanak az orosz védelmi minisztérium nyilatkozatára, amely teljesen kizárja, hogy polgári célpontokat ért volna csapás. (A tárca) megmondta, hogy egy rakétaelhárító rakéta lezuhanásáról van szó

– mondta Peszkov az incidensről a média képviselőinek.

Továbbra is kitartunk amellett, hogy nem hajtunk végre csapásokat polgári célpontok ellen, a csapásokat kritikus infrastrukturális létesítményekre, katonai célpontokra mérünk, amelyek valamilyen módon kapcsolatban állnak a a rezsim katonai potenciáljával

– tette hozzá.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a diplomáciai honlapján közzétett kommentárjában azt írta, hogy az orosz fegyveres erők, válaszul az orosz gazdasági célpontok elleni ukrán rámadásokra, nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel ukrajnai katonai létesítményekre mértek csoportos csapást.

„Köztük van az Artyom és az Antonov üzem, valamint Lucs tervezőirodája Kijevben; a Dnyepr és Juzsmas vállalat Dnyepropetrovszkban (Dnyipróban); egy nehézgépgyártó üzem Kramatorszkban; egy nyugati fegyver- és haditechnikai raktár az ArcelorMittal kohászati üzemben Krivoj Rogban (Krivij Rihben) és számos más létesítmény. Minden célpontot eltaláltak” – írta a szóvivő. Zaharova szerint mint az már sokszor megtörtént az ukrán légvédelemmel, rakétái ismét letértek a pályáról, és lakóházakat és szociális intézményeket találtak el.

Ez történt ezúttal is. Már megerősítést nyert, többek között számos szemtanú is megerősítette, hogy a nyugati NASAMS légvédelmi rendszer egyik rakétája a kijevi Ohmatdit gyermekkórház területén lévő épületet találta el

– állította a szóvivő. Zaharova kifogásolta, hogy a kijevi beszámolók elhallgatják, hogy a kórház az Artyom gyár, az ukrán védelmi minisztérium épületegyüttese és az ukrán fegyveres erők raktárai közelében található. Rámutatott, hogy az ukrán fél szándékosan telepít légvédelmi rendszereket a lakónegyedekben, a civilekkel “emberi pajzsként” fedezve magát.

Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet a diplomáciai képviselet Telegram-csatornáján nehezményezte, hogy az Egyesült Államok elhallgatja, hogy a kijevi gyerekkórházban egy ukrán légvédelmi rakéta okozott károkat. A diplomata felhívta a figyelmet, hogy az incidens a NATO-csúcs előestéjén történt. Szerinte a történteket a szövetség indokként fogja felhasználni az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások növeléséhez.

A GDP 2,5 százalékára emelnék a védelmi kiadásokat a britek a NATO-ban

Nagy-Britannia a lehető legrövidebb időn belül hazai össztermékének (GDP) 2,5 százalékára emeli védelmi kiadásait, és arra ösztönzi a többi NATO-tagországot is, hogy ezt a védelmi ráfordítást jelöljék ki új célként – írta kedden megjelent közös cikkében David Lammy brit külügyminiszter és John Healey védelmi miniszter. A jelenlegi célkitűzés a NATO-ban a GDP 2 százalékát érje el a tagállamok védelmi büdzséje, de ezt a tagok többsége, így Nagy-Britannia sem éri el egyelőre.

A múlt heti parlamenti választások után megalakult új munkáspárti kormány két tagja a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban közölt írásában azzal érvel, hogy az észak-atlanti szövetség globális kiterjedésű és növekvő, hagyományos és hibrid formákat öltő fenyegetésekkel kénytelen szembenézni. Lammy és Healey leszögezi, hogy a Labour-kormány a „NATO mindenekelőtt!” jelszóval hirdeti meg védelmi stratégiáját, és Európa biztonsága lesz külügyi és védelmi politikájának elsődleges fontosságú eleme.

A két miniszter hangsúlyozza azt is, hogy a munkáspárti kormány abszolút mértékben elkötelezett az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás fenntartása mellett. A cikk szerint a brit kormány stratégiai védelmi felülvizsgálatot indít annak érdekében, hogy a brit fegyveres erők harcképes állapotba kerüljenek bármilyen ellenféllel szemben. David Lammy és John Healey szerint az első számú ellenfél Oroszország. Úgy fogalmaznak: az eddigieknél is nagyobb segítséget kell nyújtani az ukrán népnek, amely „a fasizmus Vlagyimir Putyin orosz elnök által megteremtett új formája ellenében védelmezi szabadságát”.

A munkáspárti brit kormány mindemellett új alapokra kívánja helyezni az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatait, és a szorosabb együttműködés alátámasztására nagyratörő, széles körű kétoldalú biztonsági megállapodást kíván kötni az EU-val. Ez London és az unió között új, geopolitikai léptékű partneri viszonyt hozna létre, amely kiegészítené a szélesebb NATO-szövetséget – áll a brit külügyminiszter és a védelmi miniszter közös cikkében, amit az MTI ismertetett.

Az oroszok szerint az ukránok rakétája csapódott bele a kijevi gyermekkórházba

Az ENSZ értékelése szerint a kijevi gyermekkórházra mért rakétacsapást nagy valószínűséggel egy orosz rakéta közvetlen találata okozta – jelentette be kedden az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője saját elemzéseikre hivatkozva.

A Kijevből egy genfi sajtótájékoztatóra videókonferencián bejelentkező Danielle Bell közölte: „A videofelvételek elemzése és az incidens helyszínén végzett értékelés szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a gyermekkórházat közvetlen találat érte, és nem egy elfogott fegyverrendszer okozta a károkat”. Hozzátette, hogy csapata, amely hétfőn járt a helyszínen, nem tudott végleges megállapítást tenni, de úgy tűnik, hogy a rakétát az Oroszországi Föderációból indították.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kedden azt mondta: egy Ukrajna által indított, NASAMS típusú föld-levegő rakéta csapódott be hétfőn a kijevi gyermekkórházba.

Az ukrán hatóságok korábban azt közölték, hogy Oroszország egy Kh-101, Kalibr típusú manőverező robotrepülőgéppel csapott le a kórházra.

(MTI)

Újabb Patriot-légvédelmi rendszert kapnak az ukránok

A kijevi gyerekkórházat ért szörnyű orosz rakétatámadás után egy nappal újabb Patriot légvédelmi rendszer, valamint hozzávaló rakéták érkezését jelentette be az ukrán védelmi minisztérium, megköszönve a németek segítségét. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban elmondta, hogy legalább hét Patriot rendszerre van szükségük, hogy megvédjék az országot az orosz rakétáktól és drónoktól, ebből egy most már összejött, de a most következő NATO-csúcson további felajánlásokra lehet számítani.

A németek nem csak légvédelmi rendszert, hanem számos haditechnikai eszközt is az ukránok rendelkezésére bocsátottak a ma bejelentett csomagban. Íme a lista:

Kisgyermek holttestét találták meg a kijevi gyermekkórház romjai alatt

Egy kisfiú holttestét találták meg az urkán főváros Scsevcsenkivszkij kerületében lévő gyermekkórház romjai alatt, ami a hét elején esett orosz rakétacspások áldozatául. Ezzel a Kiyv Independent beszámolója szerint 27-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

A halottak között négy gyermek van. Mellettük 117 sérültről tudni jelenleg, az épületből hét embert tudtak élve kimenteni.

Biden: Ez egy szörnyű emlékeztető Oroszország brutalitására

Joe Biden amerikai elnök kijelentette, hogy az Ukrajnában a napokban végrehajtott rakétatámadások, köztük a kijevi gyermekkórházra mért csapás szörnyű emlékeztetői Oroszország brutalitásának. Az elnök arra reagált, hogy hétfőn rakétatalálat ért egy gyermekkórházat Kijevben, továbbá több ukrán várost. Hivatalos ukrán beszámolók szerint legalább 36 polgári személy meghalt a hónapok óta legsúlyosabb légicsapásokban.

Biden hozzátette, hogy Washington és szövetségesei a kedden kezdődő NATO-csúcstalálkozón új intézkedéseket jelentenek be Ukrajna légvédelmének megerősítésére. „Döntő fontosságú, hogy a világ továbbra is Ukrajna mellett álljon ebben a fontos pillanatban, és ne hagyjuk figyelmen kívül az orosz agressziót” – hangsúlyozta az amerikai elnök.

(MTI)

Olvasói sztorik