A rendőrség közbeavatkozására volt szükség, hogy végül pont kerüljön egy családi viszály végére, aminek keretében az egyik szereplőre baltával támadtak a haragosai – számoltak be róla a hatóságok a police.hu-n.
A bejegyzés szerint a sértett tavaly április 10-én délelőtt egy családi vita tisztázása miatt vitte ismerősét az egyik pápai családi házhoz, amikor kirontott két férfi, és baltával támadtak rá. Megpróbálták kirángatni az autójából, és többször ütöttek felé. A kétségbeesett sofőr el akart hajtani, de csak egy közeli udvarig jutott. A támadók nem adták fel, a jármű után futottak, majd több helyen megrongálták azt, miközben a benne ülőt folyamatosan fenyegették.
Az adatgyűjtés során a nyomozók azonosították az elkövetőket, egy 31 és egy 22 éves helyi lakost. A rendőrök elfogták, majd előállították, és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.