Belföld

Szombaton lett volna az esküvője az Árpád hídi tragédiában meghalt párnak

MTI/Mihádák Zoltán
MTI/Mihádák Zoltán

További szívszorító részletek derültek ki a szerda esti Árpád hídi balesettel összefüggésben. A Blikknek nyilatkozott a baleset egyik halálos áldozatának, a felvidéki születésű 32 éves Sz. Mónikának az édesanyja, aki elmondta, hogy a lányának és a balesetben szintén meghalt B. Ervinnek szombaton, tehát három nappal a tragédia után lett volna a polgári esküvője Esztergomban.

Engem nemrég műtöttek, az orvosok pedig direkt úgy időzítették a beavatkozást, hogy a nagy napra már jobban legyek. A baleset előtt éppen a meghívókat kézbesítették a vendégeknek, onnan tartottak hazafelé, amikor letarolták az autójukat. Esküvőre készültünk, temetés lett belőle

– mondta a lapnak a gyászoló nő.

A cikk szerint Sz. Mónika mesemondóként volt ismert, és rendezvényszervezőként is dolgozott, a lap szerint az az egyik minisztérium titkárságán vállalt munkát. Erdélyi származású párjával a Rákóczi Szövetség munkatársai is voltak. B. Ervin végrehajtó-helyettesként dolgozott, akiről korábban kiderült, hogy a Völner-Schadl-ügy egyik tanúja volt, akit a végrehajtók volt elnöke biztatott arra, hogy pályázzon végrehajtónak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik