Sport

Klasszis leigazolását jelentette be a Veszprém, de alapos orvosi vizsgálaton kellett részt vennie

Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Luka Cindric a Veszprém kézilabdacsapatában folytatja pályafutását, a horvát irányítóval 2+2 évre szóló szerződést kötött a bajnoki címvédő. A 30 éves játékos a Dinamo Bukaresttől érkezik, ahol együtt dolgozott Xavi Pascuallal, a névváltáson áteső veszprémiek új vezetőedzőjével.

Luka Cindric egy klasszis és tapasztalt kézilabdázó irányító poszton, amit több alkalommal bizonyított már a Bajnokok Ligájában is

mondta a veszprémiek honlapjának a vezérigazgató, dr. Bartha Csaba, aki azt is elárulta, hogy miután megegyeztek Xavi Pascuallal egyértelművé vált, hogy az ő játékfilozófiájának megvalósításához szükség lesz még egy, a belső posztokon bevethető játékosra.

„Ezért a vezetőedző és a sportigazgató közös szakmai koncepciójához igazodva a vezetőség úgy döntött, hogy szerződteti a horvát karmestert. Tisztában voltunk vele, hogy Lukának voltak sérülései az elmúlt időben, ezért a leigazolása előtt egy mindenre kiterjedő, alapos orvosi vizsgálaton vett részt, ahol az orvosok mindent rendben találtak” – tette hozzá Bartha, aki elárulta, Cindric szerződtetésével már majdnem kész a 2024/25-ös keret.

Luka Cindric volt a Karlovac, a Metalurg Szkopje, a Vardar, a Kielce és a Barcelona játékosa is (itt is volt az edzője Pascual), mielőtt 2023-ban Bukarestbe igazolt volna. Karrierje során összesen háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, míg a horvát válogatottal Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes. 2017-ben az európai szövetség az év játékosának választotta, 2021-ben pedig beválasztották a BL-szezon legjobb csapatába.

Kapcsolódó
Nagy László szerint egy személy söpört le mindent az asztalról Veszprémben
Magyar válogatott játékosokkal erősítene a közeljövőben a kézilabdacsapat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik