Belföld

Kitört a Merapi vulkán

Kitört kedden a Merapi vulkán az Indonéziához tartozó Jáva szigetén.

A tűzhányó háromszor is füstfelhőt és vulkáni hamut lövellt ki. A környéken hétfő óta a legmagasabb szintű készültség van érvényben, 19 ezer ember kitelepítését már megkezdték a hatóságok. Szakértők szerint az utóbbi évek leghevesebb kitörésére lehet számítani.

Egy indonéz vulkanológus jelentése szerint helyi idő szerint délután hat óra körül három robajt lehetett hallani, majd láthatóvá vált a másfél kilométer magasra kilőtt hamu, és a kráterből vízgőz is kitört.

A kitörések után 20 embert kellett kórházba szállítani, őket a forró hamu égette meg. A tűzhányó 10 kilométeres körzetéből főleg nőket, gyerekeket és időseket telepítettek ki, de sok férfi a falvakban maradt, hogy gondját viselje a hegy termékeny talaján virágzó gazdaságoknak és az állatoknak.

A Jogjakarta városától 26 kilométerre található Merapi (szó szerint Tűz-hegy) a legaktívabb indonéz tűzhányó, átlagosan négy évente, legutóbb 2006 júniusában tört ki, akkor két ember meg is halt. A vulkán ébredését rendszerint földrengések is jelzik, a mostani kitörés előtt mintegy 500-szor megmozdult a föld. A négy évvel ezelőtti katasztrófát megelőzően a Richter-skála szerinti 6,3-es erősségű földrengés sújtotta környéket, amelynek 5800 ember esett áldozatul. 1930-ban 1300-an vesztették életüket a Merapi kitörésekor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik