Már a rendőrség vizsgálja a járványügyi szakember ügyét, aki betegen ellenőrzött egy fővárosi gyermekosztályt. A rendőrségre feljelentés nem érkezett, de az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálja – írták a Magyar Hang megkeresésére.
Köhögött, mégis maszk nélkül végzett járványügyi ellenőrzést egy hete a fővárosi kormányhivatal munkatársa a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI) gyermekintenzív osztályán. Rá két napra bejelentette: szamárköhögéssel kezelik, írta meg elsőként a Népszava.
A beteg ellenőr múlt hét elején a gyermekszívsebészet után a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai gyermekklinikáját is felkereste, de ott betegekkel nem találkozott, csak egy irodában járt. A kormányhivatal szerint „az érintett munkatárs betegségének beigazolódását követően haladéktalanul megtett minden szükséges intézkedést, értesítette a kórházat és a kontaktokat, valamint azonnali vizsgálatot rendelt el.”
A szamárköhögés lappangási ideje 2-4 hét, így csak néhány hét múlva derülhet ki, hogy hány embert fertőzött meg a járványügyes ellenőr.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint az utóbbi hetekben emelkedett a szamárköhögéses (pertussis) esetek száma, de országos járványról nem lehet beszélni. Június 16-ig összesen 76 szamárköhögés-gyanús esetet azonosítottak Magyarországon. Azt írták, már a fertőzés gyanúja esetén is kötelező a diagnosztikus laboratóriumi vizsgálat.