Kultúra

A lipcsei közönség nem díjazta, hogy Rod Stewart Ukrajna mellett állt ki a koncertjén

Daniel LEAL / POOL / AFP
Daniel LEAL / POOL / AFP

Sir Rod Stewartot kifütyülték, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről készült fotó jelent meg a kivetítőn egy németországi koncertjén. A 79 éves énekes, aki rendszeresen felszólal Oroszország ukrajnai inváziója ellen, pénteken a lipcsei Quarterback Immobilien Arénában lépett fel.

Mielőtt előadta volna az 1991-es Rhythm of My Heart című slágerét – amelyet háborús dalnak nevez, és amelyet a legutóbbi koncerteken Kijevnek dedikált –, az énekes mögött kivetítették az ukrán zászlót. Ezután Zelenszkij képei jelentek meg, ami hangos fújolásra, kiabálásra és füttyre késztette a közönséget. A közösségi médiában közzétett videókon alapján a közönség akkor fejezte ki nemtetszését, amikor Stewart tiszteleg az ukrán elnök előtt, írja a Sky.

Az énekes 2022 óta rendszeresen elítéli Oroszországot, és nemrég a Sky Newsnak adott interjújában „seggfejnek” nevezte Vlagyimir Putyint. Azzal viszont nem számolt, hogy Lipcsében – és a teljes egykori Német Demokratikus Köztársaság területén – a szélsőjobboldali AfD számít a legnépszerűbb pártnak jelenleg, mely nemcsak jó kapcsolatokat ápol a putyini rezsimmel, de kampányol is az ellen, hogy Németország segítse Ukrajnát. Szintén népszerű a régióban a nemrég alakult, szélsőbalos Bündnis Sahra Wagenknecht is, melyet a Linke nevű baloldali pártból kilépő Sahra Wagenknecht alapított, mely az AfD-hez hasonlóan Ukrajna támogatása ellen szólal fel rendszeresen.

A hvg.hu idézi Michael Rothot, az Olaf Scholz német kancellár vezette SPD külpolitikai szakértőjét, aki vasárnap, a koncert után „a nap hősének” nevezte Stewartot. „Köszönöm az ukrán nép iránti szolidaritásodat!” – írta az X-en.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik