Nagyvilág

Bűnösnek találták Joe Biden fiát, akár 25 évet is kaphat

MTI/EPA/Michael Reynolds
MTI/EPA/Michael Reynolds

Három pontban is bűnösnek találta a Delaware állambeli esküdtszék az amerikai elnök, Joe Biden fiát, Hunter Bidentírja a Guardian.

A tárgyalás alapja az, hogy Hunter Biden illegálisan tartott fegyvert, miután 2018 októberében vásárolt törvénytelen módon egy Colt revolvert, ugyanis a vásárláshoz szükséges űrlap kitöltésekor hazudott, mert tagadta, hogy kábítószerfüggő lenne. Ez azonban a bíróság szerint nem volt igaz.

A BBC azt írja Hunter Biden összesen akár 25 év börtönt is kaphat, mégpedig azért, mert fegyvervásárlásakor hamisan nyilatkozott és hamis adatokat közölt, és kábítószer-függőként birtokolt fegyvert közel egy éven át. Ugyanakkor ilyen típusú ügyekben nem szoktak ilyen jelentős börtönbüntetést kiszabni, sőt, az is lehet, hogy pénzbüntetés lesz a végső büntetés.  Az amerikai törvények szerint a fegyvervásárlás és -birtoklás kábítószer-fogyasztók számára tiltott.

Biden ügyvédje szerint azonban az ügyészség nem bizonyította be, hogy Hunter Biden cracket fogyasztott volna abban a hónapban, amikor a fegyvert vásárolta, majd birtokolta. Az ügyvéd hozzátette: Huntert ebben az időszakban senki sem látta kábítószert fogyasztani.

Ennek azonban ellentmondottak Hunter Biden telefonjáról küldött sms-ek, amelyben például egyszer azt írta, épp egy dílerrel találkozik. Szintén sms-t írt arról, hogy épp cracket fogyaszt.

A Hunter Biden elleni büntetőper példa nélküli az amerikai jog- és politikatörténetben abból a szempontból, hogy hivatalban lévő elnök gyermeke még sosem állt bíróság elé bűncselekmény vádjával.

Joe Biden azt nyilatkozta, hogy elfogadja az ítéletet, és tiszteletben tartja a bíróságot, és nem ad kegyelmet fiának.

Hunter Bidennek szeptemberben Kaliforniában kell büntetőbíróság elé állnia, ahol adótörvények megsértésével vádolják. A vádirat szerint 1,4 millió dollár jövedelme után mulasztotta el az adó megfizetését.

Kapcsolódó
A magyarok jobban bíznak Trump külpolitikai érzékében, mint Bidenében
De összességében egyikükről sincs túl jó véleményünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik