Élet-Stílus

Normandiában vette el 96 éves szerelmét a 100 éves, második világháborús veterán

A D-nap, vagyis a normandiai partraszállás nyolcvanadik évfordulóján vette feleségül szerelmét Franciaországban az amerikai Harold Terens, második világháborús veterán.

„A szerelem kortalan, épp úgy pillangók repkednek a gyomrunkbanban, mint a fiataloknak”

– nyilatkozta a sajtónak a 96 éves Jeanne Swerlin, miután újdonsült férjével, a 100 éves Harold Terenssel június 8-án, Franciaországban kimondták a boldogító igent.

Harold azt mondta, a mögötte álló száz év legszebb és legizgalmasabb napjait éli, pedig az izgalmakból korábban is kijutott neki – írja az NBC.

Nyolcvan évvel ezelőtt, Harold húszévesen az amerikai légierő tizedeseként szolgált. A D-napon és azt követő napokban a harcokból visszatért repülőgépeket szerelt, később egy repülőgép legénységének tagjaként kiszabadított hadifoglyokat szállított Franciaországból Angliába. Amikor arról kérdezték, miért éppen Normadiában házasodott, azt felelte:

Azért, hogy azt a 9836 kölyök, aki az Omaha beach-en van eltemetve, tudja, hogy soha sem felejtik el őket.

Miután Normandiában összeházasodtak, az ifjú pár Párizsba utazott, mert meghívást kaptak az állami díszvacsorára, melyen Emmanuel Macron francia elnök mellett Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke is részt vet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik