Tudomány

Csak idén több mint századszorra tört ki egy vulkán Indonéziában

Handout / INDONESIAN GEOLOGICAL AGENCY / AFP
Handout / INDONESIAN GEOLOGICAL AGENCY / AFP

Újból kitört az indonéziai Halmahera szigeten található Ibu vulkán, amely felett vasárnap hét kilométer magas füstoszlop kígyózott az ég felé – írja az MTI a helyi hatóságok közlése alapján.

Az újabb kitörés valamivel több mint hat percig tartott. A helyi katasztrófavédelmi szolgálat felszólította a környéken élő lakosokat, hogy kerüljék a kültéri tevékenységeket és maradjanak zárt térben, míg a hamu teljesen le nem ülepedik. Mindemellett arcmaszkok viselését is javasolták.

Az Ibu a délkelet-ázsiai ország egyik legaktívabb tűzhányója, idén már több mint száz alkalommal tört ki, és májusban a hatóságok a heves kitörések miatt a legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki.

A lakosoknak és a turistáknak azt javasolták, hogy ne menjenek a tűzhányó köré vont csaknem hét kilométeres övezetbe. A hatóságok megkezdték az érintett térség evakuálását. Vasárnapig több mint 2500 embert szállítottak szükségszállásokra. Halmahera szigetén 2022-es statisztikai adatok szerint több mint 700 ezren élnek.

Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, tektonikus lemezek találkozásánál, ahol rengeteg az aktív tűzhányó. Az országban több mint 129 aktív vulkán található, közülük 65-öt minősítettek veszélyesnek. Május végén a Nyugat-Szumátra tartományában található Marapi vulkán mutatott aktivitást hamu- és füstfelhőt lövellve.

 

(Kiemelt képünket az Ibu egy korábbi kitörésekor rögzítették, az idei év május 18-án.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik