Belföld

Zivatarral, felhőszakadással indul a jövő hét

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Ne tévesszen meg senkit a mai nyugodtabb időjárás, hétfőre ugyanis visszatérnek a viharok – írja az Időkép.

Ma délután legfeljebb nyugaton, északnyugaton dörrenhet meg az ég, ám egy újabb alacsony nyomású képződmény hatására hétfőn ismét egyre nagyobb számban kell zivatarokra készülni.

Dél, délnyugat felől érkeznek a viharok, köztük heves zivatarok is várhatók. Ezekhez felhőszakadás, akár nagyobb méretű jég és 70-80 km/órát meghaladó erejű széllökések társulhatnak. Különösen a dombos-hegyes tájakon villámárvíz veszélye is fennáll. A zivatarok hétfő éjjelre sem csengenek le teljesen, majd kedden már egy északnyugat felől érkező hidegfront miatt szakadhat le többfelé az ég.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Tolna vármegyék területén hétfőn hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt az öt vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, az ország többi részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a zivatarok miatt.

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegye területére felhőszakadás veszélye miatt adtak ki másodfokú figyelmeztetést hétfőre; itt az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Pest, Somogy, Tolna, Vas és Zala vármegye területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hétfőre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik