Tech

A Sonos ígéri, nyár közepéig rendbe teszi a kapkodva kiadott új alkalmazását

Sonos
Sonos
A gyértó fokozatosan javítja a kissé sietve közzétett új alkalmazást.

Még április végén írtunk arról, hogy komoly vérfrissítést kap a különböző Sonos termékek (hangsugárzók, soundbarok, mélynyomók) használatához nélkülözhetetlen Sonos alkalmazás, ami pár nappal az eredetileg meghirdetett május 7-ei dátum után Európába, így hazánkba is megérkezett, Androidra és iOS-re is letölthetővé vált.

Bár az applikációra már tényleg ráfért egy fazonigazítás, a frissítés nem volt hibátlan, az internet gyorsan megtelt olyan véleményekkel, hogy a szoftver nem úgy működik, ahogy a gyártó ígérte, ráadásul fontos (korábban elérhető) funkciók teljesen hiányoznak belőle.

A cég a vegyes fogadtatást követően külön blogposztban reagált a panaszokra, megnyugtatva a felhasználókat, hogy látják a visszajelzéseket és gőzerővel dolgoznak azon, hogy kijavítsák a hibákat és javítsanak az alkalmazás működésén. A Sonos ugyanakkor nemcsak ígérget, de egy konkrét menetrendet is közzétettek, hogy az elkövetkezendő időszakban mikor és milyen frissítések várhatók.

  • Május 21: képernyőolvasó funkció látássérült ügyfelek számára.
  • Május 21: ébresztőóra funkció „visszatérése”.
  • Június eleje: zeneszámok sorba helyezésének és a következő lejátszás szerkesztésének lehetősége.
  • Június közepe: alvó mód időzítésének lehetősége.
  • Júnis közepe: helyi zenekönyvtárak keresésének és lejátszásának lehetősége.
  • Június közepe: Wi-Fi beállítások módosításának lehetősége.
Kapcsolódó
A Sonos Era 100 sokkal több, mint egy szimpla hangszóró
Hangsugárzóként, okoshangszóróként és szimpla zenehallgatás közben is megállja a helyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik