Sport

Németországban próbálja ki magát a Telekom Veszprém kézilabdakapusa

Bár a spanyol Valladolid férfi kézilabdacsapata azt írta, mindent megtett azért, hogy Nagy Benedek a következő idényben is náluk szerepeljen kölcsönben, a magyar kapus visszatért anyaklubjához, a Telekom Veszprémhez. Mint kiderült azért, mert szerette volna kipróbálni magát Németországban.

A vágya teljesült, a magyar klub a hivatalos honlapján ugyanis bejelentette, „figyelembe véve Benedek kérését, miszerint, szeretné Németországban kipróbálni magát, Nagy László sportigazgatóval közösen, a HBW Balingen-Weilstetten csapatára esett a választásunk, akikkel egy éves kölcsönbeadási szerződést írtunk alá”

A csapat már biztosan kiesett az élvonalból, hiszen 30 mérkőzés alatt 11 pontot gyűjtve az utolsó, 18, helyen áll. Ám a vezetést próbálja megerősíteni a keretet, ennek egyik lépése Nagy Benedek szerződtetése is.

„Benedekkel és tanácsadójával egy ideje tartjuk a kapcsolatot. Leendő edzőnkkel, Matti Flohrral együtt meggyőződésünk, hogy nagyon jól beilleszkedik majd csapatunkba, és jó társa lesz másik új kapusunknak, a lengyel válogatott Mateusz Korneckinek” – mondta a Balingen ügyvezető igazgatója, Felix König.

A csapatban izlandi, horvát, olasz és egyiptomi légiós mellett szerepel magyar is, a válogatott átlövő, Leimeter Csaba.

Kapcsolódó
Mindent elkövettek a magyar kapus megtartásáért, a Veszprém azonban kéri vissza tehetségét
A következő szezonban a Veszprém kapuját őrzi majd Nagy Benedek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik