Élet-Stílus

Letakarta a tükröket otthonában Christina Applegate, mióta a betegsége miatt több mint 20 kilót hízott

Gilbert Flores / Variety via Getty Images
Gilbert Flores / Variety via Getty Images
Azt mondja, attól tart, ha tükörbe nézne, zokogva esne össze.

Christina Applegate 2021 nyarán tudatta a nyilvánossággal, hogy szklerózis mulitplexet diagnosztizáltak nála. A színésznő nemrég a MeSsy című podcastben beszélt a betegségéről illetve az evészavaráról, mellyel saját bevallása szerint a 30-as évei végéig küzdött – írja az Us Weekly.

Soha nem beszéltem az evészavarral folytatott csatámról, soha. Szóval ez egy nagy dolog. Azt hiszem, azért akartam ezt ma megtenni, mert ez a démon a fejemben visszatér, nagyon hangos és megijeszt

– fogalmazott a műsorban Applegate, aki mint mondja, több mint 20 kilót hízott azóta, hogy diagnosztizálták nála az autoimmon betegséget. Hozzátette, emiatt a tükröket is letakarta az otthonában.

Nem nézek tükörbe. Ez nyilvánvalóan olyasmi, amit az emberek nem tudnak. Az összes tükörre ráírtam a fürdőszobában, hogy ne nézzek bele, mert akkor mondjuk a földre esnék és sírnék.

A beszélgetés során Applegate azt is elárulta, hogy már fiatal korában küzdelmei támadtak a testképével: tinédzserként például tagja volt egy fogyókúrás programnak, amikor pedig az Egy rém rendes családban játszott, szó szerint azt akarta, hogy „kilógjanak a csontjai”, ezért egyáltalán nem evett a forgatásokon, amit az emberek észre is vettek. Később, a húszas éveiben

zsírleszíváson is átesett, miután nem egészen egy kilót hízott.

Egy iciri-piciri zsírpárna volt hátul a lábamon, egy orvos pedig valóban elvégezte rajtam a műtétet. Azt mondta: »te vagy a tökéletes jelölt, mert állandóan edzel, és egyszerűen nem tudsz megszabadulni ettől a kis darabtól«. Olyan 26 éves lehettem, vagy ilyesmi

– emlékezett vissza a színésznő, aki végül képes volt megváltoztatni a gondolkodásmódját, ám ehhez évtizedekre volt szüksége.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik