Majoross Gergely lett a világ élvonalába visszajutott magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása három évre szól.
Majoross – aki vasárnap lesz 45 éves – a 2019-es divízió I/A-s tornán megbízottként már irányította a válogatottat. Az új kapitány első tétversenye az augusztus 29. és szeptember 1. közötti pozsonyi olimpiai selejtező lesz.
A korábbi kapitány, a kanadai Don MacAdam – miután lejárt a szerződése – a sikerrel megvívott bolzanói divízió I/A-vb után távozott posztjáról, amin azzal is a hírekbe került, hogy Galló Vilmos bohócnak nevezte őt. MacAdam, mint a magyar szövetség sportigazgatója, tett javaslatot Majoross kinevezésére Such György elnöknek, az elnökség pedig kedden elfogadta a jelölést.
Majoross játékosként tagja volt a 2008-as szapporói feljutást kiharcoló válogatottnak, a nemzeti csapatban közel 150-szer szerepelt. 2011-es visszavonulását követően edzőnek állt. A MAC juniorjainak, majd a Miskolci Jegesmedvék és a MAC magyar, illetve szlovák bajnokságban szereplő felnőtt együtteseinek trénere volt. Kétszer nyert MOL, illetve Erste Ligát. Ezt követően, 2021-től tavaly nyárig a szlovák Nové Zámky vezetőedzőjeként, majd az elmúlt idényben a német másodosztályú Ravensburgnál dolgozott. Hét szezonon át volt a válogatott másodedzője is.