Belföld

Nem sikerült 216 ajánlást gyűjteni egy 27 ezres városban, egyetlen jelöltje sem lesz a DK-nak Gyulán

MTI/Hegedüs Róbert
MTI/Hegedüs Róbert

Egyetlen képviselőjelöltje sem lesz a DK-nak Békés megye második legnagyobb városában, Gyulán a június 9-i önkormányzati választáson – írja a 444.hu. A településen a pártnak polgármester-jelöltje sem volt volt. A tíz egyéni választókerületből kilencben viszont próbáltak képviselőjelöltet állítani, de sehol nem jártak sikerrel: a Választás.hu adatai szerint mind a kilenc nyilvántartásba vételét elutasították. A városban így egyetlen baloldali képviselőjelölt lesz, a tizedikben egy MSZP-s indulót nyilvántartásba vettek.

A DK egyik helyi tagja, Leel-Őssy Gábor, aki 2010-ben civil, 2019-ben DK-s polgármesterjelölt, majd 2022-ben az ellenzéki összefogás parlamenti képviselőjelöltje volt Gyulán, a Facebookon osztotta meg az egyik nyilvántartásba vételt visszautasító határozatot. Ebből kiderül, hogy a DK-s indulónak egyfelől nem sikerült összeszednie a kellő mennyiségű ajánlást – a választásra jogosult 1 százalékának, azaz a választókerület nagyságától függően 20–27 embernek a támogatását kellett volna megszerezni –, másfelől nem adta le a külföldi támogatás felhasználásáról szóló nyilatkozatot.

A politikus szerint a város egyetlen körzetében sem sikerült a DK-soknak elegendő ajánlást szerezniük. Ez azt jelenti, hogy a DK-nak – az ő számításai szerint 218, a 444.hu számítása szerint 216 támogatója – sincs a városban. Ennek hátterében a párt megyei és városi vezetése közötti belső harcok is állhatnak, erről Leel-Őssy már áprilisban is posztolt.

Frissítünk!

A Demokratikus Koalíció szervezeti erejét bizonyítja, hogy a demokratikus ellenzék egyetlen pártjaként képes volt minden megyében listát állítani, köztük Békés megyében is, ahol viszont többek között a Tisza Párt és az LMP sem volt erre képes. Ezen felül a DK-nak az ország több mint ezer pontján vannak önkormányzati jelöltjei – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a DK.

A párt hozzáteszi, a „Békés megyei Gyulán azonban egy sajnálatos politikai konfliktus alakult ki a helyi szervezeten belül, és emiatt nem adták le az ajánlásokat. Ezt a konfliktust a választások után rendezni fogjuk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik