Gazdaság

Csodálatos doktorok díjátadója

Szent-Györgyi Albert, szegedi professzor 93 éves koráig megszállottként kutatta az élet titkát. A Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány a professzor tudományos eredményének gondozása mellett úgy tiszteleg a C-vitamin felfedezőjének önzetlen humanitása előtt, hogy hagyományteremtő céllal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, melyet idén 10 orvos vehetett át.

Az idén ötödik alkalommal megrendezett díjátadó gálán a közönségdíjasok mellett két szakmai díj is átadásra került, melyekről háromtagú zsűri döntött. A Goodwill Pharma Életműdíjat Prof. Dr. Hangody László osztályvezető főorvos, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja vehette át, míg a Goodwill Pharma Különdíjat Dr. Bejek Zoltán a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika ortopéd egyetemi docense kapta.

A díjátadón felszólaltak a díj alapítói, a díjazott orvosok, szóba kerültek a pálya szépségei és nehézségei, új kutatások és az egyre nagyobb problémát okozó korfa kérdése is.

A korai öregedés súlyos és növekvő globális probléma, mely ellen tennünk kell.

Egyes területeken a rossz táplálkozás mellett a vitaminok hiánya, az alacsony higiénia, az elérhetetlen vagy korlátozott egészségügyi ellátás és az elmaradott infrastruktúra is a korai öregedés katalizátora lehet.

Hazánkban az egészségtelen életmód tényezői, kifejezetten az elhízás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód, valamint a stressz vagy a mentális egészség hiánya okozhat idő előtti öregedési tüneteket és megbetegedéseket.

Ez súlyos hatással lehet az egyénre és a társadalomra is. Az egészségügyi rendszerek terhelése nő, mivel egyre több fiatal szenved krónikus betegségben, melyek általában az idősebb korosztályra jellemzőek. A kóros öregedés elleni küzdelemben a megelőzés és a korai felismerés a legfontosabb feladat. A díjátadón az egészségmegóvásra hívták fel a figyelmet a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány alapítói és felkérték a díjazott orvosokat, hogy nagykövetként képviseljék az ügyet, mely közös felelősségünk.

A díjról és a további díjazott orvosokról az alábbi linken olvashatnak:

www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu

Gratulálunk! Néhány információ a különdíjas orvosokról.

Goodwill Pharma Különdíj

Dr. Bejek Zoltán
ortopéd egyetemi docens
Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika

„A gyógyítás szép dolog, de vannak nehéz pillanatai is, ilyenkor az embernek szüksége van valami támaszra, hogy tovább tudjon lendülni. Nekem ez a díj és az ebből fakadó büszkeség  erőt fog adni a további munkámhoz.”

20 éve foglalkozik parasportolókkal, 2000 óta a Magyar Paralimpiai Bizottság tagjaként a kiutazó magyar csapat egészségügyi teamjének vezetője. Kiemelkedő szerepet tölt be a magyar űrhajós programban is, a HUNOR csapat tagjaként részt vett a jelöltek mozgásszervi szűrésében, valamint segít a mozgásszervi kutatások megtervezésében, emellett a hazai állami robotsebészeti program meghonosításának is aktív szereplője. Az ő nevéhez fűződik a hazánkban elsőként elvégzett társadalombiztosítás által finanszírozott robotasszisztált térdízületi artroplasztika is., melyre az Ortopédia Klinikán került sor.

Goodwill Pharma Életműdíj

Prof. Dr. Hangody László
osztályvezető főorvos, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
Semmelweis Egyetem, Traumatológiai Tanszék – egyetemi tanár
Budapesti Uzsoki Utcai Kórház, Ortopéd-traumatológiai Osztály – osztályvezető főorvos

„Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy számomra adományozták a díjat, hiszen olyan sok kiváló orvos dolgozik az országban, különböző szakterületeken. Külön öröm, hogy személyemben mozgásszervi szakembert ismertek el ezzel a rangos elismeréssel.”

A MOZAIKPLASZTIKA Hangody Professzor nevéhez fűződik

Lényege, hogy az ízület porccal borított, de nem terhelődő részéről ültetnek át mozaikszerű kis darabokat a sérült, terhelődő részre. 1992-ben végezték az első humán műtéteket, nem sokkal később pedig a nemzetközi figyelem is a Prof. Dr. Hangody által kifejlesztett eljárásra irányult.

Tudományos munkájának fő irányai a porcátültetés, szalagsebészet és minimál invazív térd- és csípőendoprotetika, innovációi révén 4 magyar, 2 német és 4 amerikai szabadalom tulajdonosa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik