Közélet

Parragh László: A korábban vártnál lassúbb lesz a kilábalás

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nem arról van szó, hogy én felvezetem a kormány döntését vagy tesztelem a közvéleményt. Hanem, hogy világosabban, konkrétan fogalmazhatok. Nekem kevésbé kell populistának lenni, nyugodtan fogalmazhatok szakmaibban. Valójában ez a feladatom

– ezt mondta Parragh László a Népszavának adott interjújában.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint ő mindig a cégek nevében beszél, és abból adódhat a félreértés, miszerint a kormányzati érdekeket képviseli, hogy a „kamara sokszor ugyanazokkal a problémákkal szembesül, mint a gazdaságpolitikusok.” A konfliktusok szerinte abból adódnak, hogy a kamarát alkotó közel egymillió vállalkozásnak nagyon különbözőek az érdekei.

Vegyük a kata szigorítását. A kata, mint adó, 70–80 ezer kisvállalkozásra volt kitalálva. Azzal, hogy végül 450 ezer munkavállaló katás lett, az azt jelentette, hogy a többi 4 millió munkavállaló adóit és járulékait meg kellett volna emelni ahhoz, hogy az ellátórendszerek, az egészségügy, a nyugdíjrendszer működőképesek maradjanak. Ebben az esetben egyik oldalon védenem kell a mikrovállalkozót, míg a mérleg másik oldalán ott a makrogazdasági egyensúly, amire szintén tekintettel kell lenni. Ez a kamara elnökének a felelőssége.

Évek óta vita tárgya a kötelező kamarai hozzájárulás. Erről Parragh azt mondta a lapnak: „A gazdasági szereplők védelme, képviselete, szakértői munkát, felméréseket, kutatásokat igényel, ezek mind-mind komoly pénzekbe kerülnek. Mondhatnánk azt a kormánynak, hogy töröljük el a hozzájárulást, és adófizetői pénzből a költségvetés utalja át nekünk az abból egyébként befolyó ötmilliárd forintot. Egyszerűbb lenne az életünk, de akkor felmerül a kérdés, hogy mennyire függenénk a kormánytól. Ez kézi vezérlés felé vihetne bennünket.”

A gazdaság aktuális állapotáról úgy nyilatkozott, hogy „a korábban vártnál lassúbb lesz a kilábalás, mint amit a döntéshozók gondolnak, mert a gazdaság minden szereplője, a vállalkozások és a munkavállalók egyaránt óvatossá váltak az elmúlt évek sokkjai miatt. Már oldódik a feszültség, ráadásul azt remélem, ha beindul a növekedés akkor az tartós lesz.”

Az akkumulátoripar felfuttatásról úgy vélekedett, hogy van egy vízió a magyar gazdaságpolitikában, amely arról szól, hogy igazodni kell a külső realitásokhoz, és az átalakulás nyújtotta lehetőségeket meg kell ragadni. „Ebben nyilván vannak kockázatok, elég csak az akkumulátorgyárakra vagy akár az egész elektromos-autóipari háttér megteremtésre gondolni, mert ha mégsem ez a technológia lesz a nyerő, akkor nagyon könnyen bajba kerülhetünk” – fogalmazott.

Parragh arról is beszélt a Népszavának, hogy még ebben az évben tisztújítás lesz az MKIK-ban, és várhatóan lesz kihívója az elnöki posztra, amitől egyáltalán nem tart, sőt, ezt gondolja természetesnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik