Gazdaság

Megint elkezdtek nőni az élelmiszerárak, mit lépnek a boltláncok?

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
Ismét emelkedni kezdtek az élelmiszerárak a világpiacon. A növényi olajokért, a húsért és a gabonáért is többet kellett fizetni idén áprilisban. Raskó György agrárközgazdász szerint Magyarországon annyira alacsony a vásárlóerő, hogy a boltok legfeljebb néhány százalékos áremelést tudnak érvényesíteni – hangzott el az RTL Híradóban.

Tavaly a növényi olajok még az élelmiszerárstop ellenére is Magyarországon drágultak a legjobban az Európai Unióban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint az étolaj 13 százalékkal lett olcsóbb, mint tavaly.

Számításaik alapján az átlagbér tavaly szeptember óta lépést tart az inflációval, és a nyugdíjak is többet érnek a boltokban – olvasható az Index.hu szemléjében.

A világpiacon hónapokig tartó csökkenés után nőni kezdtek az élelmiszerárak. A madárinfluenza-járványok hatására a baromfihús jelentősen drágult.

Raskó György agrárközgazdász szerint

további 4-5 százalékos élelmiszer-drágulás várható a világpiacon.Magyarországon a gyártóknak vagy a kereskedőknek kell átvállalniuk a megugrott költségeket, ezért a szakértő kisebb áremelkedésre számít. Fő problémának nevezte az alacsony vásárlóerőt és az inflációt, ezért szerinte csak néhány százalékos áremelés jöhet a magyar boltokban.

A KSH 2024-es fogyasztói ár-összehasonlítása alapján idén márciusban a csirkemellfilé 11, míg a sertéscomb 18 százalékkal volt drágább, mint egy évvel ezelőtt.

A magyarok ugyan az infláció csökkenését várják, de nem számítanak arra, hogy megússzák a pénzük értékének erős romlását. A K&H biztos jövő felmérésének friss eredményei szerint a megkérdezettek mindössze 8 százaléka mondta azt, hogy csökkenni fognak az árak a következő évben. Ezzel szemben 70 százalékos azoknak az aránya, akik szerint az árak tovább nőnek.

Mint kedden megírtuk, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint a magyarok óvatosan ugyan, de elkezdtek többet fogyasztani. Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik