Kultúra

MeToo – írta két feminista aktivista a világ egyik legprovokatívabb, női nemi szervet ábrázoló festményére

Ludovic MARIN / AFP
Ludovic MARIN / AFP
A metzi kiállításon több képet is lefújtak.

A naturalista és a modern realista festészet egyik legfontosabb alakja, Gustave Courbet (1819-1877) 1866-ban született, jó eséllyel egy párizsi balett-táncosnőt, Constance Quéniauxot ábrázoló A világ eredete (L’Origine du monde) című műve volt az elmúlt hónapok festményrongálási hullámának legújabb áldozata – írja a Guardian.

A lap szerint a francia-luxemburgi akcióművész, Deborah de Robertis által szervezett, de két nő által megvalósított firkálás során a

MeToo

felirat került a Pompidou-központ metzi egységének egy időszakos kiállításán feltűnt képet védő üvegrétegre, magában az egyébként

női nemi szervet ábrázoló festményben így nem esett kár.

Léo Pierre / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

A világ eredetét a párizsi Musée d’Orsay őrzi, Metzben pedig csupán azért tűnt fel, mert a múzeum a pszichoanalitikus Jacques Lacant középpontjába helyező tárlatot nyitott, a kép pedig egykor a neves tudós magángyűjteményének volt a része.

Az akció során az 1986-ban, illetve 1993-ban született, a helyszínen letartóztatott nők egy náluk lévő festékszóróból öt képre fújták fel a feliratot, mostanáig nem azonosított harmadik társuk pedig időközben Annette Messager a termek egyikében függő munkáját lopta el – nyilatkozta az üggyel foglalkozó nyomozó a Guardiannek.

A firkálást követően a MeToo-kifejezést ismétlő nők a történteket Nem választhatod el a nőt a művésztől című akciójuk keretein belül valósították meg, De Robertis pedig rövidesen közölt nyílt levelében hat művész viselkedését ítélte el, ragadozóknak, illetve cenzoroknak nevezve őket.

 

A korábban a Lourdes-i szűz barlangja előtti 2018-as meztelen akciója miatt 2000 eurós pénzbírsággal sújtott, a Mona Lisa előtti, egy évvel korábbi hasonló tettét azonban következmények nélkül megúszó nő egy munkáját egyébként a helyszínen is kiállították:

az egy 2014-ben, a Musée d’Orsay-ben tartott performanszának fényképfelvétele, amin épp Courbet festménye alatt, a saját szeméremtestét mutatva pózolt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Deborah de Robertis (@deborah.de.robertis) által megosztott bejegyzés

Rachida Dati kulturális miniszter az X-en kommentálta a történteket:

Azoknak az “aktivistáknak”, akik szerint a művészet nem elég erős ahhoz, hogy egyedül hordozzon egy üzenetet: egy műalkotás nem egy plakát, amit ki lehet színezni a napi üzenettel.

Courbet aktja először egy Khalil Bey nevű török-egyiptomi diplomata tulajdonában volt, aki az 1860-as évek Párizsának extravagáns figurája volt, és a Musee d’Orsay szerint a női testet ünneplő műgyűjteményt hozott létre, mielőtt szerencsejáték-adósságai miatt tönkrement.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik