Élet-Stílus

Egy kilencéves fiú megmentette a szüleit egy tornádó után

Branson a társaival még adományt is gyűjt a szüleinek – már több millió forintnak megfelelő összeget küldtek neki.

Hatalmas tornádó pusztított Oklahomában április utolsó hétvégéjén, legkevesebb négy ember meghalt, tucatnyian megsérültek. Wayne és Lindy Baker épp hazafelé tartottak 9 éves fiukkal, Bransonnal Dicksonba, amikor a tornádó hirtelen felkapta az autójukat – írja a CBS.

A baleset következtében mindkét szülő súlyos sérüléseket szenvedett, az apának eltört az egyik karja, a nyaka, a szegycsontja és több bordája, valamint elvesztette az egyik ujját is, míg a feleségének nyak-, állkapocs-, illetve bordatörése is volt, ezen kívül átfúródott a tüdeje is.

A kisfiú valahogy ki tudott szállni az autóból, és több mint másfél kilométert futott a sötétben, hogy segítséget kérjen, és sikerült eljutnia az egyik szomszéd házáig. A szomszéd és egyik barátja visszament vele a baleset helyszínére.

A gyerek nagybátyja, Johnny Baker elmondta, a fiú leszakadt vezetékek és törmelékek között verekedte át magát a szinte teljes sötétben. Végül még időben visszaértek, így a szüleit kórházba tudták szállítani.

A szülők később elmondták, hogy a fiuk azzal a mondattal hagyta ott őket, hogy

Anya, apa, kérlek, ne haljatok meg, visszajövök.

Wayne és Lindy Baker vállalkozók, a baleset miatt nem tudnak dolgozni. Fiuk ebben is segítségükre sietett, iskolai baseball-csapatával adománygyűjtést indítottak a GoFundMe oldalon.

Johnny Baker úgy gondolja, hogy testvére és sógornője teljesen felépül.

Neki a szülei szupermenjévé kellett válnia, és tette, amit meg kellett tennie

– mondta Johnny Baker.

A fiú által indított akcióban eddig már közel 36 ezer dollárt (13 millió forintot) gyűjtöttek össze a GoFundMe oldalon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik