Belföld

Észak-Korea az izmait mutogatja

Ismét tetőpontjára hágott a feszültség a Koreai-félszigeten. Észak-Korea vasárnap rakétákat helyezett kilövőállásba a Sárga-tenger térségében, miközben Peking javasolta a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások delegációvezetőinek rendkívüli konzultációját.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint Phenjan föld-föld rakétákat helyezett indítóállásba, egyidejűleg pedig föld-levegő rakétákat tolt előre nyugati partjainál a sárga-tengeri dél-koreai határ közelében.

A Yonhap mindenekelőtt az SA-2 kódjelű, szovjet gyártmányú, föld-levegő rakétáról tett említést, amelynek a hatótávolsága 13 és 30 kilométer közötti. A Yonhap által idézett dél-koreai források szerint Észak-Korea indítóállásba helyezett néhány nagyobb hatótávolságú, egészen 95 kilométerig terjedő Samlet, továbbá Silkworm kódjelű rakétát is. A dél-koreai védelmi minisztérium a Yonhap hírét nem erősítette meg, utalva arra, hogy katonai titokról van szó.

A hírügynökség szerint Dél-Korea elrendelte Jonpjong sziget polgári lakosságának rendkívüli evakuálását. Az embereket arra szólították fel, hogy óvóhelyeken keressenek menedéket. A dél-koreai katonai hatóságok azt állították, hogy a szigeten tüzérségi lövedékek zaja hallatszott. Nem sokkal később a rendkívüli evakuálási rendeletet a hatóságok hatályon kívül helyezték.

Egy héttel ezelőtt Észak-Korea a sziget ellen intézett tüzérségi támadást. Jonpjong a két Korea közötti vitatott tengeri határtól mintegy három kilométerre, Dél-Korea nyugati partvidékén, Észak-Koreától mindössze 11 kilométerre fekszik, lakossága körülbelül 1600-at tesz ki. Az egy órán át tartó ágyúzásnak 4 halálos áldozata és 18 sebesültje volt.

A legújabb fejleményekre azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea vasárnap reggel a Sárga-tengeren négynapos nagyszabású légi és haditengerészeti gyakorlatot kezdett. Észak-Korea a manővert tűrhetetlen katonai provokációnak nevezte és annak felmérhetetlen következményeiről beszélt.

A KCNA észak-koreai hírügynökség vasárnap reggel azt hangoztatta: katonai csapást hajt végre az amerikai és a dél-koreai erők ellen, amennyiben azok megsértik területi vizeit. A Hszinhua kínai hírügynökség pedig arról számolt be, hogy kedden sürgős látogatást tesz Pekingben a phenjani Legfelsőbb Népi Gyűlés, azaz a parlament elnöke.

Az Észak-Korea mellett Kína által is elítélt amerikai-dél-koreai légi és haditengerészeti manőver célja egyfajta erődemonstráció, amellyel az Egyesült Államok demonstrálni kívánja az Észak-Koreával szembeni elrettentő képességet. Erre utal, hogy a hadgyakorlaton részt vesz a George Washington atommeghajtású repülőgép-hordozó hajó, valamint több más amerikai hadihajó.

Az MTI pekingi tudósítója, Trebitsch Péter azt jelentette, hogy Kína javaslatot tett a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások delegációvezetőinek rendkívüli konzultációjára, december elejére. Ezt Vu Ta-vej, a Koreai-félsziget ügyeinek kínai kormánymegbízottja sajtótájékoztatón közölte.

Peking szerint ugyanis a feszültség fokozódik, ezért szükség van a koreai kérdésben a sürgős véleménycserére. A rendkívüli ülés nem jelentené a tárgyalások újraindítását, de remélhetőleg a feltételek megteremtésével elősegítené azt – jelentette ki Vu, aki megjegyezte, a félszigeten az utóbbi időben „megjelent több bonyolult tényező”, s „a nemzetközi közvélemény, de főleg a hatoldalú tárgyalások tagjai mélyen aggódnak”.

Az egyetlen elhangzott kérdésre – amely Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) kínai államtanácsos szöuli vizitjére vonatkozott – Vu elmondta: Taj vasárnap találkozott Ri Mjong Bak dél-koreai elnökkel, aki értékelte Kínának a kérdésben tett erőfeszítéseit. Dél-Korea és Kína egyaránt úgy véli, hogy a jelen helyzet aggodalomra ad okot – hangzott el.

Vu, aki a hatoldalú tárgyalásokon a kínai delegáció vezetője, megerősítette, hogy Kína ellenez minden olyan cselekedetet, amely sérti a félesziget békéjét és stabilitását.

„Óvatosan fogunk (a javaslatra) válaszolni, miközben szorosan együttműködünk Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal” – mondta nem sokkal a pekingi felvetés bejelentése után Fukujama Tetszuro, a japán kormány helyettes szóvivője újságíróknak Tokióban.

A dél-koreai elnöki hivatal vasárnapi közlése szerint nincs itt az ideje a hatoldalú nukleáris tárgyalások újrakezdésének – jelentette a Yonhap hírügynökség.

A hatoldalú tárgyalásokon részt vevő országok: Kína és a két Korea mellett az Egyesült Államok, Oroszország és Japán. Észak-Korea legutóbb 2009 áprilisában állt fel dühösen a tárgyalóasztaltól, és jelentette be nukleáris programjának folytatását, mert rakétakísérletét az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik