Kultúra

Fontos modern villát bontatott le Chris Pratt, hogy a helyén építse fel az új otthonát

Dimitrios Kambouris/Getty Images
Dimitrios Kambouris/Getty Images
Az örökségvédők és a szépérzékkel rendelkező internetezők kifejezetten mérgesek, a színészt és feleségét ez azonban láthatóan nem érdekli igazán.

Az elmúlt években nagy tempóban szaporodnak a tengerentúlon a XIX. századi birtokok épületeit utánzó farmházak. A trend főleg Los Angelesben, illetve annak környékén ütötte fel a fejét, több esetben pedig hírességeket is maga alá gyűrt. Ilyen Chris Pratt és felesége, Katherine Schwarzenegger is, akik nemrég megvásárolták a dél-kaliforniai modern építészet fontos alkotója, Craig Ellwood (1922-1992) által jegyzett Zimmerman House-t.

Az 1950-re megszületett, közel 1400 négyzetméter lakóteret rejtő villaépületért a pár 12,5 millió dollárt, azaz közel 4,5 milliárd forintot fizetett – írja a Dwell, ami hozzáteszi:

az ingatlan érdekességét nem csak a Ellwood-munka, de a XX. századi tájépítészet zsenije, Garrett Eckbo (1910-2000) által tervezett, a 0,83 hektáros telek átépítésével született kert adja,

így teljességgel érthetetlen, hogy

Pratt és Schwarzenegger miért döntöttek a ház lebontása, valamint a környező terület teljes szétdúlása mellett.

A hír előbb az internetezőkből váltott ki heves reakciókat – a legtöbben érthetetlennek nevezték, hogy miért fizet valaki ekkora összeget egy magasan jegyzett tervező munkájáért, ha lebontásban gondolkodik –, rövidesen azonban az örökségvédők és szakemberek is megszólaltak, rámutatva arra, hogy

a jó ízlés olyan dolog, amit nem lehet megvásárolni,

egyikük pedig így fogalmazott:

Olyan, mintha valaki a kerete miatt vett volna egy Rothko-t.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy egy 2022 decemberi videó tanúsága szerint a bejárat mögött hetven év után is helyükön voltak az eredeti belsőépítészeti elemek, ezek sorsa egy kis hányaduk kivételével pedig nem ismert.

Chris Pratt demolished the entirety of a literally stunning Craig Elwood MCM home.
byu/elonmuskatemyson inmidcenturymodern

A felvételt készítő Quinn Garvey szerint a ház kitűnő állapotban volt, így kizártnak tartotta, hogy az el fog tűnni. Ezzel egy Los Angelesben dolgozó felkapott építész, John Dutton is egyetértett, sőt, hozzátette: Pratt és Schwarzenegger jóval olcsóbban megoldhatta volna a már meglévő ház okos, megfontolt bővítését, cserébe pedig egy olyan ingatlant kaptak volna, ami jóval több

egy furcsa, a társadalmi státuszukat mindenáron tükrözni vágyó háromdimenziós reklámnál.

Az utódot Ken Ungar, a giccs-skála legkülönbözőbb szintjeit képviselő modern farmházak egyik legfelkapottabb tervezője álmodja majd meg. A tervek egyelőre nem ismertek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik