Élet-Stílus

Az álommeló: Rachel kiviharzott az irodából, miután Márió beszólt neki

RTL
RTL
A csapatukban eluralkodó viták miatt elvesztették a feladatot.

Egy feladat erejéig visszatértek Az álommeló első évadának jelöltjei, hogy összemérjék tudásukat a mostani évad még versenyben lévő három jelöltjével, Eszterrel, Rachellel és Márióval. Utóbbi két versenyző között a munkafolyamatok egyeztetése közben konfliktus alakult ki: Márió azt érezte, hogy Rachel semmibe veszi a munkáját, Rachel pedig felháborodott, hogy társa nem teljesít megfelelően.

Már nagyon kezd elegem lenni a kollégáimból. Amennyiben lett volna lehetőség csapatot váltani időközben, akkor nagyon szívesen megnéztem volna, hogy a többiek mennyire kreatívak, hogyan gondolkodnak, és milyen köztük a csapatenergia. Én folyamatosan a csapatmunkát nyomom, de úgy látszik, mások nem így gondolkodnak

– panaszkodott Rachel a kamerák előtt.

Nincs jó út, mert ha csendben maradok, az a baj, ha visszareagálok, az a baj. Már konkrétan fizikálisan rosszul vagyok, nem akarok vele egy szót sem váltani, mert lehoz az életről. Inkább hajléktalan lennék, mint hogy az ő munkatársa legyek

– mondta Márió.

Vitájuk később még inkább elharapózott, a veszekedés végén Márió annyira megsértette Rachelt, hogy a lány kiviharzott az irodából.

Gondolj arra, hogy ha velem nem lettél volna párban, lehet, hogy nem is lennél ma itt!

Rachel ezután elmondta, szerinte Márió nagyon beképzelt, óriásit csalódott benne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik