Belföld

Felavatták a világ legnagyobb Krisztus-szobrát

A nyugat-lengyelországi Swiebodzinban vasárnap felavatták a világ legnagyobb Krisztus-szobrát.

Az alak – utalásként a Megváltó korára – 33 méter magas és 3 méter magas koronát visel. A szobor ugyanúgy kitárt karral ábrázolja Krisztust, mint a Rio de Janeiró-i, 3 méterrel alacsonyabb alkotás. A 440 tonnás alkotás 16,5 méter magas talapzaton áll, és már 40 kilométer távolságból észrevehető.

A szobor ötletgazdája Sylwester Zawadzki, a város egykori lelkésze, aki 2000-ben Krisztust akarta megtenni a város védelmezőjének. Ez a terve az egyházi vezetők ellenállása miatt megbukott.

A Krisztus-szobor létrehozásához öt év kellett. A költségeket adományokból fedezték, de mivel pontos számvetést nem végzett senki, nem lehet tudni, mibe került a kőszobor.

A vállalkozás megosztotta a lengyel közvéleményt. A városi vezetők reményei szerint a szobor fellendíti a turizmust. Az ellenzők viszont azt mondják, hogy az alkotásra költött pénzt hasznosabb célokra, például a betegekre, vagy az árvák ellátására is lehetett volna fordítani.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy nem elég mély a betonalap, amelyen a talapzat és a szobor nyugszik. “Legfeljebb 20 évet adunk neki, és az egész darabokra fog hullani” – mondta az egyik építész a lengyel sajtónak nyilatkozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik