Élő Nagyvilág

Irán tagadja, hogy izraeli rakétatámadás érte Iszfahánt

Fatemeh Bahrami / ANADOLU / Anadolu via AFP
Fatemeh Bahrami / ANADOLU / Anadolu via AFP

Az EU szankciókat vetett ki az izraeli telepesekre

Az EU-tagállamok kormányait tömörítő Tanács úgy határozott, hogy szankciókat vezet be szélsőséges izraeli telepesek ellen, akik felelősek palesztinok elleni súlyos emberi jogi visszaélésekért, többek között kínzásért, embertelen bánásmódért, valamint a palesztinok tulajdonhoz, magán- és családi élethez való jogának megsértéséért Ciszjordániában – közölte a testület pénteken.

A büntetőintézkedések négy személyt és két szervezetet érintenek. Az egyik szervezet a Lehava nevű szélsőjobboldali, zsidó felsőbbrendűséget hirdető csoport, a másik pedig a Hilltop Youth, egy radikális ifjúsági tömörülés, amelynek tagjai a palesztinok és ciszjordániai falvaik elleni erőszakos cselekményeikről ismertek. A Hilltop Youth két vezető személyisége, Meir Ettinger és Elisha Yered is szerepel a szankciós listán. Mindketten részt vettek palesztinok elleni halálos támadásokban 2015-ben és 2023-ban.

A szankciós jegyzékbe vett szervezeteket és egyéneket vagyonbefagyasztás és az EU-ba való beutazás tilalma sújtja, továbbá tilos számukra közvetlenül vagy közvetve pénzeszközöket vagy más gazdasági forrásokat biztosítani.

A vonatkozó jogi aktusokat közzétették az EU hivatalos közlönyében.

Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács márciusi következtetéseiben felszólított a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi erőszak azonnali beszüntetésére, valamint a muszlim kegyhelyekhez való hozzáférés biztosítására. Az Európai Tanács határozottan elítélte a szélsőséges telepesek által elkövetett erőszakcselekményeket, hangsúlyozva, hogy az elkövetőket felelősségre kell vonni. A testület tagjai elítélték továbbá az izraeli kormánynak a megszállt Ciszjordánia területén lévő illegális telepek további bővítésére vonatkozó döntéseit, és sürgették Izraelt, hogy vonja vissza ezeket a döntéseket.

Izrael az 1967-es háborúban foglalta el Ciszjordániát, a terület azóta katonai megszállás alatt áll, miközben a zsidó telepek folyamatosan bővülnek.

(MTI)

Blinken: Nem vettünk részt támadó műveletben

Antony Blinken amerikai külügyminiszter nem volt hajlandó újságíróknak válaszolni arra, hogy az Egyesült Államok tudott-e előre Izrael Irán elleni csapásáról, de annyit elmondott, hogy Amerika nem vett részt támadó műveletben. Blinken a G7 csúcstalálkozóján beszélt arról, hogy Amerika célja a konfliktus deeszkalációja a régióban.

Ursula von der Leyen nyugalomra int

Feltétlenül szükséges, hogy a régió stabil maradjon, és hogy minden fél tartózkodjon a további akcióktól

– mondta Ursula von der Leyen a kelet-finnországi Lappeenrantában az éjszakai iráni incidens után. Az Európai Bizottság elnöke egyúttal elszólította Iránt, Izraelt és szövetségeseiket, hogy tartózkodjanak a további eszkalációtól.

(BBC)

Irán nem tervez azonnali megtorlást, közölte egy névtelen forrás

Irán nem tervez azonnali megtorlást Izrael ellen – közölte egy névtelenséget kérő, magas beosztású iráni illetékes a Reuters szerint.

Két amerikai illetékes korábban a médiának azt mondta, hogy az Iszfahánt ért állítólagos támadás Izraelből indult, de Izrael eddig nem vállalta a felelősséget a történtekért.

Az incidens külföldi forrását nem sikerült megerősíteni. Nem kaptunk semmilyen külső támadást, és a vita inkább afele hajlik, hogy nem támadásról, hanem beszivárgásról van szó – állította az iráni forrás.

(BCC)

Irán hivatalosan tagadta, hogy izraeli rakétatámadás érte volna Iszfahánt

Cáfolta az izraeli rakétatámadás hírét az iráni Nemzeti Kibertér Központjának szóvivője. Hosszein Dalirian az X-en azt írta:

Nem történt a határokon kívülről érkező légitámadás  Iszfahán vagy az ország más részei ellen.

A szóvivő állítása szerint Izrael „ csak egy sikertelen és megalázó kísérletet tett, hogy quadcoptereket (drónok) reptessen be, és a quadcoptereket le is lőtték”.

Az iráni állami média ehhez hasonlóan arról számolt be, hogy az ország több pontján légvédelmi rendszereket aktiváltak az éjszaka, de közvetlen becsapódásról vagy robbanásról nem adtak jelentést.

Hozzátették azt is, hogy minden létesítmény biztonságban van, beleértve a nukleáris üzemeket is.

Az iráni állami média egy Iszfahán tartományban tartózkodó tábornokot idézve azt állította, hogy nem jelentettek károkat. Közlése szerint:

Az Iszfahánban hallott erős hangot a gyanús objektumokra leadott légvédelmi tűz okozta.

(BBC)

Megugrott az olaj és az arany világpiaci ára, a részvényárak zuhanni kezdtek

Megugrott az olaj és az arany világpiaci ára, a részvények pedig mélyrepülésbe kezdtek, miután amerikai közlések szerint Izraeli rakétacsapást mért Iránra.

A péntek reggeli az ázsiai piacokon a Brent nyersolaj több mint 3 százalékkal 90 dollár körüli hordónkénti árra emelkedett, míg az arany árfolyama új rekordszint közelében, unciánkénti 2400 dollár felett mozgott.

Japánban, Hongkongban és Dél-Koreában az irányadó részvényindexek csökkentek a jelentések után.

A befektetők figyelemmel kísérik Izrael válaszát a múlt hétvégi iráni drón- és rakétatámadásra.

(BBC)

Iráni állami televízió: Három drónt semmisítettek meg Iszfahán felett

Három drónt észleltek az égbolton Iszfahán felett pénteken hajnalban az iráni állami televízió beszámolója szerint. Ezeket a légvédelem megsemmisítette.

Korábban a félhivatalos Fars hírügynökség arról számolt be, hogy robbanásokat hallottak Iszfahán nemzetközi repülőtere közelében.

Iszfahán tartományban található egy nagy légibázis, egy jelentős rakétagyártó komplexum és több iráni nukleáris létesítmény is.

(BBC/Reuters)

Izraeli rakéták csapódtak be Irán területén

Izraeli rakéták csapódtak be Irán területén péntekre virradó éjszaka – jelentette csütörtökön késő este az ABC News egy amerikai tisztviselőre hivatkozva.  Az iráni állami média a Reuters szerint robbanásról számolt be az ország központjában, jóllehet, ezeket a jelentéseket megerősíteni egyelőre nem tudták.

Az iráni Fars hírügynökség szerint az ország központi részén található Iszfahán városának egyik repülőterén robbanás történt, ám annak okát egyelőre nem közölték. Irán mindenesetre felfüggesztette a repülőjáratokat Iszfahán, Siráz és Teherán felett – jelentette az állami média.

Iszfahán tartományban több iráni nukleáris létesítmény található, köztük Natanz, az iráni urándúsítási program középpontja.

A teheráni Imam Khomeini nemzetközi repülőteret lezárták az amerikai szövetségi légügyi hatóság értesítése szerint. Pénteken hajnalban az Emirates és Flydubai több, Iráni légtérben tartózkodó járata éles manővert hajtott végre a légtérből kifelé a Flightradar24-en látható repülési útvonalak szerint.

Izrael korábban közölte, hogy megtorlást helyez kilátásba válaszul a hétvégén végrehajtott Izrael elleni iráni légitámadás miatt, melynek során több száz drónt és rakétát indított a zsidó állam ellen – ezek túlnyomó részét az izrael szövetségek támogatásával semlegesíteni tudta. Irán a légitámadást azzal indokolta, hogy két héttel korábban Izrael a szíriai nagykövetségének létesítménye ellen hajtott végre támadást, amelyben több iráni tisztségviselő életét vesztette, közöttük két tábornok is.

Olvasói sztorik