A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter előadásában kifejtette: a jövő évi költségvetésben mind az ügyészség, mind a bíróságok büdzséje növekedni fog.
Az ügyészségnek az előző évekhez képest körülbelül hárommilliárd forinttal emelkedik majd a költségvetése, továbbá kap egy plusz egymilliárd forintos “korrupcióellenes csomagot” is, amely 55 új munkatárs felvételét teszi lehetővé, és így – reményeik szerint – az ügyészség létrehoz egy a korrupcióval kiemelten foglalkozó csoportot – mondta Navracsics Tibor.
A bíróságok is jelentős többletre számíthatnak az eljárások gyorsítására – tette hozzá.
Forrás: MTI