Élő Nagyvilág

Zelenszkijjel találkozott Sulyok Tamás Vilniusban

Sulyok Tamás Facebook oldala
Sulyok Tamás Facebook oldala

Hollandia négymilliárd eurót ígért Ukrajnának

Hollandia további egymilliárd euró katonai támogatást nyújt Ukrajnának idén, és 3 milliárd eurót különített el ugyanerre a célra 2025-re vonatkozóan – közölte pénteken Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnök. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után Rutte bejelentette, hogy további 400 millió eurót is felszabadítanak Ukrajna gazdaságának támogatására és infrastruktúrájának újjáépítésére.

Ukrajnát naponta pusztítja az orosz agresszió. Ezen a héten nagyszabású támadások történtek erőművek ellen. A Harkiv város elleni támadásokban civilek is életüket vesztették. Ukrajnának többre van szüksége, hogy meg tudja védeni magát

– jelentette ki a kormányfő.

Szavai szerint a holland kabinet továbbra is elkötelezett amellett, hogy további légvédelmet és lőszereket biztosítson az ukránok számára. Ezt Dániával, Csehországgal és másokkal szoros együttműködésben kezelik, Rutte erről szerdán tárgyalt a két említett ország kormányfőjével.

Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter márciusi kijevi látogatása során ígéretet tett arra, hogy kormánya 350 millió euró értékű, F-16-os harci repülőgépekhez szükséges lőszerekkel és korszerű felderítő drónokkal is ellátja Ukrajnát.

Dánia, Hollandia és az Egyesült Államok emellett azt tervezi, hogy már a nyáron leszállít tucatnyi F-16-ost Ukrajnának, miután már megalkották az ehhez szükséges pilótaképző programot, és adományként felajánlottak repülőgépeket is a célra.

(MTI)

Varga Mihály: az Ukrajnának folyósított támogatást nyomon kell követni

Magyarország fontosnak tartja az Ukrajnának folyósított támogatás felhasználásának fegyelmezett és szigorú ellenőrzését, nyomon követését – jelentette ki a magyar pénzügyminiszter pénteken Luxembourgban.

Varga Mihály, az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: az Európai Bizottságnak törekednie kell arra, hogy az Ukrajna újjáépítésére és reformjainak támogatására megítélt 50 milliárd eurós forrás felhasználása fegyelmezett legyen, a pénz megérkezzen és kizárólag arra használják fel, amire azt az EU biztosította.

Vitalij Klicsko: Ez az erőforrások háborúja

További fegyverszállítmányokat sürgetett Ukrajna részére Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtök este a német ZDF televízió egyik műsorában, arra hivatkozva, hogy Oroszország fokozódó, napi szintű támadásaival terrorban tartja az országot.

Ez az erőforrások háborúja, ezért szükségünk van a partnereink támogatására

– hangoztatta Klicsko a Maybrit Illner című beszélgetős műsorban. A polgármester kiemelte, hogy Ukrajna nem rendelkezik elegendő légelhárító rendszerrel, márpedig az orosz erők minden nap támadást intéznek az ukrán infrastruktúra ellen.

Vitali Klitschko / Telegram / ANADOLU / AFP Vitalij Klicsko, Kijev főpolgármestere

Ez nem háború, ez terror

– fogalmazott. Azt állította, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megkezdte az ország felégetését azzal a céllal, hogy az emberek ne tudjanak ott élni tovább, hiszen áram és víz nélkül nem lehet élni. Megjegyezte azt is, hogy bár Kijevben több légelhárító berendezés van, mint bárhol máshol az országban, a fővárosban mégis már több mint 800 épület megrongálódott, és több mint 200 civil meghalt az orosz csapások következtében.

Az utóbbi napokban Oroszország rakétacsapásokat mért több ukrajnai hőerőműre, és súlyos károkat idézett elő számos energetikai létesítményben és áramvezetékben. Vitalij Klicsko a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy az Ukrajnában vívott harcban Kijev a nyugati szövetségeseit is védi. A polgármester arra nem látott esélyt, hogy ukrán és orosz delegációk újra tárgyalóasztalhoz üljenek. Szerinte Oroszország arra törekszik, hogy izomerejével kompromisszumokra kényszerítse Ukrajnát, arra, hogy átengedje Moszkvának területének egy jelentős részét.

Klicsko leszögezte, hogy jelenleg nincs mód diplomáciai megoldásra, nincs kilátás kompromisszumra. Ukrajnának csak arra van lehetősége, hogy a frontvonalakon és politikailag erős legyen – mondta.

Az ukrán energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok

A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka, közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Az Oroszországból indított 17 drónból 16-ot lelőtt az ukrán légvédelem. Oroszország egy H-59-es irányított rakétát is bevetett a támadás során, számolt be az ukrán hadsereg a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk régió kormányzójának péntek reggeli nyilatkozatából az derült ki, hogy egy drón törmeléke tüzet okozott az energetikai létesítményben, amelyet nem nevezett meg.

A katasztrófavédelem eloltotta a tüzet, sem a hadsereg, sem a helyi hatóságok nem számoltak be áldozatokról.

Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója a Telegramon azt írta, hogy az éjszakai támadásban megrongálódott egy kritikus infrastrukturális létesítmény és hét magánlakás a régióban. Áldozatokról nem érkezett jelentés. A létesítményről vagy a keletkezett károkról további részletek egyelőre nem ismertek.

Március vége óta Oroszország több nagyobb támadást intézett az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, jelentős károkat okozva az ukrán villamosenergia-rendszerben, ami egyes régiókban vészhelyzeti áramkimaradásokat idézett elő.

(MTI)

Az amerikai képviselőház elnöke tárgyal a Fehér Házzal az ukrajnai háborús finanszírozásról

Az amerikai képviselőház elnöke tárgyalásokat folytat a Fehér Házzal Ukrajna és Izrael háborús finanszírozásának előmozdításáról – jelentette az Associated Press. Mike Johnson házelnök hónapok óta halogatja az Ukrajnának nyújtott, égetően szükséges segélyek folyósítását, annak érdekében, hogy néhány politikailag előnyös republikánus követelést beépítsenek a csomagba – írja a The Guardian.

Tegnap Fumio Kishida japán miniszterelnök felszólította az amerikaiakat, hogy győzzék le az ukrajnai háborúra vonatkozó „bizonytalanságukat”.

Sulyok Tamás Zelenszkijjel folytatott megbeszélést Vilniusban

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélését – derül ki az MTI beszámolójából.

Sulyok Tamás az ukrán elnöknek kijelentette, hogy Magyarország elítéli az orosz agressziót, és továbbra is mindent megtesz az Ukrajnából menekültek támogatásáért, a háborúban álló ország humanitárius segítéséért. A magyar államfő szerint meg kell állítani a háborút, így Magyarország továbbra is a mielőbbi tűzszünetben és a fenntartható, igazságos béke létrejöttében érdekelt, a legfontosabb cél az európai kontinens biztonságának garantálása.

A köztársasági elnök felhívta ukrán partnere figyelmét a Kárpátalján élő magyar kisebbség szerzett jogai mielőbbi visszaállításának fontosságára, és garantálására – írták. Sulyok Tamás kijelentette: jogászemberként úgy véli, egyszerűen vissza kell térni a korábbi állapotokhoz, és vissza kell adni a magyar kisebbséget megillető, szerzett jogokat. A találkozón mindketten kifejezték elkötelezettségüket a párbeszéd és konstruktív tárgyalások folytatása mellett – áll a közleményben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik