Nagyvilág

Benyújtotta lemondását a dél-koreai miniszterelnök

Xose Bouzas / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Xose Bouzas / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Benyújtotta lemondását Han Dokszu dél-koreai miniszterelnök és több kormánytisztviselő, miután a kormányzó Népi Erő Pártja (PPP) vereséget szenvedett a parlamenti választáson – közölte csütörtökön a helyi kormányiroda.

A miniszterelnök még korábban úgy fogalmazott, hogy a kormány mindent megtesz majd azért, hogy eleget tegyen a nép elvárásainak a választási vereséget követően, később mégis beadta lemondását.

A Jun Szogjol dél-koreai elnök alá tartozó legközelebbi tanácsadók és főtitkárok is mind benyújtották lemondásukat. Az összes felmondásról Jun fogja meghozni a végleges döntést.

A szerdai vereség után Han Donghun, a PPP elnöke is lemondott, mondván: teljes felelősséget vállal a választási eredményért. Han korábban igazságügyi miniszter volt, majd tavaly december óta a párt választási kampányát vezette.

A szavazást követően Jun ígéretet tett, hogy a nép véleményét figyelembe véve intézkedéseket fog tenni a gazdasági élénkítéséért, a kormány átalakításáért és az emberek életkörülményeinek javításáért.

A dél-koreai parlamenti választások szabályai szerint a 300 parlamenti mandátumból 254-et közvetlen szavazás útján ítélnek oda, míg a fennmaradó 46 mandátumot az összesített szavazatok alapján osztják szét pártok között.

A helyi média szerint a szavazatok több mint 90 százalékos feldolgozottságánál a legnagyobb ellenzéki párt, a koreai Demokrata Párt (DP) a közvetlen szavazáson elsöprő győzelmet aratott, 161 mandátum megszerzésével, a kormányzó PPP ezzel szemben csak 90 mandátumot kapott. Az arányosan szétosztott képviselőhelyekkel együtt a DP és a vele szövetséges párt várhatóan 175 mandátumot, míg a PPP és társpártjai összesen 108 mandátumot tudhatnak majd magukénak.

Jun elnöki mandátumából még három év van hátra, így pártjának gyengülése a szakértők szerint egyfajta félidős szavazásnak is tekinthető Jun támogatottságáról. Az elnök népszerűsége az utóbbi időben jelentősen gyengült, többnyire az országban meredeken emelkedő infláció, a lakhatási nehézségek, a több mint egy hónapja tartó orvossztrájk, valamint a first ladyt és édesanyját érő pénzügyi csalással és korrupcióval kapcsolatos vádak miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik