Egyre több a konfliktus a Next Top Model Hungary versenyzői között. A legidősebb induló, Papp Gabi korábban úgy nyilatkozott, igyekszik kimaradni a vitákból, Baranyi Panna szerint azonban ez nem így van.
Egészen elképesztő, amit Gabi művel, és nem csak egy adásban, hanem végig. Korábban arról beszélt nekünk, hogy milyen egy profi modell, hogy mindent tűr és alázatos, most viszont mintha ő lenne a leginkább hajlamos hisztizni minden apróságon. Sajnos a jelenléte negatív hatással volt a csapat hangulatára, és miatta két táborra szakadt a mezőny. Furcsa egyébként, hogy ő 34 évesen a 19 évesekkel veszekszik…
– mondta el a modellaspiráns a Borsnak.
Mint ahogy az is érdekes, hogy azzal a Cintiával lett végül jóban, akit korábban porig alázott! Ami igazán felháborított, az az volt, hogy még a barátnőm, Vidéki Vivi ellen is fordult, és mindenféle áskálódást kezdett ellene. Feladatomnak éreztem bevédeni őt és szembe menni a hazugságokkal
– fogalmazott Baranyi, aki az előző adásban szerzett előnyét is arra használta fel, hogy azzal Pappnak ártson.
A legutóbbi adásban Alföldy Anna esett ki: